Élet a városban
Sport
Sport 2020. március 07.
Nagyon kellett már ez a MEAFC-Miskolc győzelem

Szoros mérkőzés, igazi csapatmunka, miskolci siker. Így lehetne röviden összefoglalni a március 6-án, a Miskolci Egyetem Körcsarnokában lejátszott férfi NB I/B Piros-csoportos kosárlabda mérkőzést. A találkozó előtt ott melegített már a társakkal a hazaiak meghatározó játékosa,  az amerikai Thornton is, ám az egész héten betegséggel küzdő légiós csak pár percet tudott a pályán tölteni.

Bíztató kezdéssel indított a MEAFC (9-2), ám a fiatal vendégek hamar rendezték soraikat. Kozák M. magához ragadta a pontfelelősi tisztséget, ám a túloldalon Dragasevic és Bíró is megmutatta, hogy miért húzóemberei a pécsieknek (18-21).

A folytatásban sem állt meg támadásban a hazai csapat. Béres és Lippai is látványosan aktívan kosarazott, ám a Pécs kiválóan célzott távolról. Ebben a tíz percben 6/4 triplát is elsüllyesztettek, amit további faultos kosarakkal „spékeltek meg”. A miskolci védekezés hiányosságait és Homoki harmadik személyi hibájának tényét kihasználva a pécsiek 39-33-ról a félidőig végül egy hármasnyi előnyre tettek szert (41-44).

Béres vezetésével igyekezett formásabban védekezni a MEAFC, ám Dragasevic újabb kosarakkal jelentkezett. Tóth révén azonban nem csak védekezésben, de támadásban is plusz energia érkezett a borsodiaknál, így – pár odaajándékozott pont ellenére is – fordított a Miskolc (61-59).

Hat kivédekezettt támadással indított a MEAFC, amit ugyanennyi sikertelen befejezés követett. A folytatásban a pécsiek zónavédekezése ellen helyenként szemre is tetszetősen és eredményesen muzsikált a házigazda. Takács és Tóth távolról, míg Lippai és Béres palánk környékéről jegyzett újabb kosarakat. Homoki kissé rutintalan kipontozódását is elbírta a Miskolc, akik - a szezon eddig legjobb játékát nyújtó - Béres záró tempójával végül megérdemelten győztek (78-69).

MEAFC-Miskolc – PVSK-Cargate 78-69 (18-21, 23-23, 20-15, 17-10)

NB I/B Piros csoport 23. forduló. Miskolc, Körcsarnok, 250 néző.

Vezette: Pozsonyi László, Gergely Csaba, Domán István.

MEAFC: Takács (11/9), Kozák M. (14/6), Kozák B. (1), Homoki (5), Béres (18). Csere: Lippai (16), Tóth (11/3), Orliczki (2), Thornton, Szőke. Edző: Drahos Gábor.

Pécs: Bíró (12/3), Kocsis (16/6), Dragasevic (16/6), Caerv (4), Riskó (3). Csere: Erdei (13/6), Mándity (3/3), Futó (2). Edző: Rab Gyula.

Drahos Gábor: - Gratulálok a csapatnak, igazán értékes csapatmunka volt a mai győzelem!  Örömteli Béres és Tóth erőtől duzzadó játéka, amelyre égetően nagy szükségünk lesz a folytatásban is. Mindent megteszünk a hátralévő mérkőzéseken a lehető legjobb szereplésért.

Folytatás március 13-án, pénteken az MTK otthonában.