Élet a városban
Sport
Sport 2020. január 28.
Miskolcról Kassára futnak, egyéniben és váltókban

Tavaly, húsz éves „Csipkerózsika álmából” felkeltve, nagy sikerrel rendezték meg ismét a Kassa-Miskolc Ultramarathon elnevezésű futóversenyt. A két testvérváros, a két megye és az érintett települések példás összefogása garancia volt arra, hogy a következő ilyen erőpróbáig nem kell újabb két évtizedet várni. Így is lett, április 18-án jöhet az  idei 115 km-es felvonás, melynek rajtja Miskolcon, célja pedig Kassán lesz.  

Az első Kassa–Miskolc közötti ultramaratont 1999. június 19-én rendezte meg a néhai Kisgyörgy Ádám vezette miskolci  Marathon és Trekking Club, mely a mostani rendező,  Marathon Club Sportegyesület jogelődje. Szlovák részről a legendás Béke Maratont (Európa legidősebb maratonját, melytől csak a bostoni idősebb az egész világon)  jegyző  Kassai Marathon Club  vállalt szakmai közreműködést a rendezésben. A szlovák egyesület tavaly egyik partnerét, a kassai Active Life szervezetet kérte fel az együttműködésre. A felállás idén változott, úgy is fogalmazhatunk, hogy visszaállt az eredeti állapot: a rendező miskolci Marathon Club szakmai partnere nem más, mint a nemzetközileg is nagy népszerűségnek örvendő Kassai Marathon Club lett, ami óriási megtiszteltetést és büszkeséget jelent a borsodiak számára.

A rendezők három tagú csoportja, Borkúti László, a miskolci önkormányzat sporttanácsnokának kíséretében nemrégiben látogatást tettek Kassán, ahol a helyi önkormányzat, a rendőrség és a Kassai Marathon Club vezető képviselőivel egyeztettek az idei verseny részleteiről. A rendkívül konstruktív, egymást segítő találkozó egyik leglényegesebb elemét az jelenti, hogy ebben az évben Miskolcról, a Városház térről rajtol el a mezőny, hogy Sajóvámos, Szikszó, Hernádkércs, Abaújszántó, Vizsoly, Gönc, Kéked, Nyizna Misla és Krasna érintése után érkezzenek meg a sportolók Kassára, a dóm mellett kijelölt célba. Történik mindez azért, mert a verseny újraindításáról szóló első, 2018-as  megbeszélésen abban állapodtak meg a felek, hogy a rajt és a cél helyszínét évente változtatják, az ok: mindkét város azonos módon és ideig mutathassa meg magát a futók és kísérőik számára.

 Az április 18-án, szombaton megrendezendő III. Kassa-Miskolc Ultramarathonnal a hazai és külföldi hosszútávfutó társadalom számára kínálnak remek megméretési lehetőséget.  A példásan összefogó két testvérváros és megye közötti 115 km-es távot egyéni futók, illetve az 5 és 10 tagú férfi, illetve mix-váltók teljesíthetik. Ez utóbbi  két kategória jó alkalom csapatépítésre, munkahelyi, egyesületi, baráti közösségek erősítésére is.

A https://www.termeszetjaro.hu/hu/tour/hegyikerekparozas/kassa-miskolc/33009320/?share=~zhwzbpkk%244ossacvg linken megtekinthető  pályát az 1999-es Kassa–Miskolc ultramaratoni verseny abszolút győztese, a  miskolci Németh Csaba jelölte ki, aki a világon egyedülálló módon hatszor teljesítette az Ultra Trail Mont Blanc (UTMB) terepfutó viadalt úgy, hogy minden alkalommal a legjobb nyolcban végzett, 2006-ban pedig csak a pályát jelölő olasz Marco Olmo tudta legyőzni, 21:37:32 órával ezüstérmes lett.  A hosszú éveken át a világ legjobb terep ultrafutói között jegyzett Csaba 2013-ban bronzérmes volt a skyrunning Európa-bajnokságon, napjainkban az Országos Kéktúra nagykövete, melynek 1100 km-es útvonalát  2001. februárjában ő futotta le először.

 
 

A nevezés már megy a rendező miskolci Marathon Club honlapján, a www.maratonclubmiskolc.hu oldalon, ahol az érdeklődők a magyar mellett szlovák és angol nyelven is regisztrálhatnak, illetve a versenykiírásból, pályaleírásból hasznos információkhoz juthatnak. Február 25-ig tart a legkedvezményesebb regisztráció. A jelentkezésre egyébként legkésőbb március 31-ig van lehetőség. Helyszíni nevezés NINCS!

A magyar-szlovák sportbarátságok ápolását is szolgáló, határon átnyúló verseny fővédnökeként  dr. Szabó Tündét, az EMMI sportért felelős államtitkárát,  Jaroslav Polacek-et, Kassa főpolgármesterét, Veres Pált, Miskolc MJV polgármesterét, Rastislav Trnka-t, a Kassa Megyei Önkormányzat elnökét és Bánné dr. Gál Boglárkát, a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés elnökét kérték fel a szervezők.