Városháza
Önkormányzat
Sajtó 2018. november 13.
Miskolcra látogatott az új francia nagykövet

Udvariassági bemutatkozó látogatáson fogadta hétfőn Kriza Ákos, Miskolc polgármestere Pascale Andreani asszonyt, Franciaország nemrégiben kinevezett, új budapesti nagykövetét. Pascale Andreani kíséretében jelen volt Frédéric Rauser, a Budapesti Francia Intézet igazgatója és Hugues Denisot oktatási együttműködési attasé, a magyarországi Alliances Francaise-ek koordinátora.

Az előző francia nagykövet, Eric Furnier, nagyon kedvelte a várost, megbízatásának ideje alatt többször járt Miskolcon. Pascale Andreani, az újonnan kinevezett nagykövet szeptember 5-én adta át a megbízólevelét Áder János köztársasági elnöknek. A hétfői látogatáson Kriza Ákos polgármester örömét fejezte ki, hogy az új francia nagykövet is érdeklődik városunk iránt.

Miskolc francia kapcsolatairól szólva elmondta, a helyi Alliance Francaise igazgatója, Raymond Lardellier több évtizedes kiváló, következetes munkájának elismeréséül idén, a Város Napján Pro Urbe díjat kapott. Frédéric Rauser, a Budapesti Francia Intézet igazgatója elmondta, a miskolci intézet országos szinten is az első helyen áll az Alliance Francaise-ek sorában, a hallgatói létszámot és programkínálatot tekintve.

A kulturális rendezvényeket érintve, a francia nagykövet és kísérete elismerően szólt a Bartók Plusz Operafesztiválról és a CineFest nemzetközi filmfesztiválról. Ezzel összefüggésben kihangsúlyozták a gazdasági diplomácia jelentőségét is, hiszen – mint elhangzott -, a nemzetközi cégek jelenlétükkel egyfajta kulturális missziót is betöltenek. Saját országuk kultúrájával a helyi kultúrát színesítik, a kultúra jó színvonala pedig élénkítő hatással van a gazdaságra.

Kriza Ákos ennek kapcsán tájékoztatta a nagykövetet a városban található francia cégek város érdekében kifejtett társadalmi szerepvállalásáról. A megbeszélésen véleményt cseréltek Miskolc gazdaságfejlesztési stratégiájáról, valamint a 2019-es európai parlamenti választásról is. A nagykövet miskolci programja a Zrínyi Ilona Gimnázium Kiss Ernő Francia Nyelvi Központjában folytatódott.

Képmelléklet

Videók