Közérdekű 2023. május 16.
Miskolci sérültek a szlovákiai autóbuszbalesetben – Miskolc városa is segíti az érintetteket

Miskolc MJV Polgármesteri Hivatalának információi szerint 10-12 miskolci, martinkertvárosi nyugdíjas utazott azon a magyar autóbuszon, ami 2023. május 15-én (hétfőn) egy kamionnal ütközött a szlovákiai D2-es autópálya Csehország felé vezető szakaszán, a pozsonyzávodi pihenőhelynél. Az eddigi információk alapján a kamion behajtott a busz elé, majd a járművek szinte fékezés nélkül egymásba csapódtak.

A súlyos sérülteket a Pozsonyi Egyetemi Kórházba szállították, többükhöz már éjszaka elindultak Miskolcról a családtagok, akik a konzulátus közreműködésével kaptak segítséget. Akik könnyebben sérültek, azokért buszt küldtek és már a mai napon hazaérkeztek. Köztük vannak olyan sérültek is, akiket a megyei kórházba szállítottak át ellátásra.

A szlovákiai kórházban ápolt súlyos sérülteket – amint állapotuk engedi – várhatóan mentőautóval és orvosi felügyelettel szállítják majd haza, vagy indokoltság esetén először egy Pozsonyhoz közeli magyar kórházba.

Miskolc MJV Polgármesteri Hivatala felvette a kapcsolatot a Külgazdasági és Külügyminisztériummal, valamint a magyar konzuli szolgálattal. Mindkét szervezet segíti a sérültek hazajutását. A Polgármesteri Hivatal felajánlotta, hogy minden elérhető segítséget megad a baleset miskolci sérültjeinek, továbbá, Cseléné Figula Edina önkormányzati képviselő pedig folyamatosan tartja a kapcsolatot több érintettel és hozzátartozóval, a baleset több sérültje ugyanis a körzetében működő nyugdíjas klub tagja.