Meghívó 2022. május 04. • Lejárt
Miskolci Ötletmaraton a hétvége három napján

Az elmúlt két év során előkészített, a 2021 decemberi közgyűlési elfogadás által hatályba lépett Részvételi Program újabb fontos állomásaként rendezik meg a hétvégén a Miskolci Ötletmaraton – Fesztivál és verseny 48 órában című programot. Szervezői: Miskolc MJV Önkormányzata és vele partnerségben a Dialóg a Közösségekért Közhasznú Egyesület.

A kezdeményezés által arra kérték a miskolciakat az elmúlt hetekben, küldjenek olyan ötleteket, amelyek révén szerintük élhetőbb hellyé válik a városunk. Majd ezt közösen a többi állampolgárral együtt dolgozzák ki egy-egy megvalósítható projekttervvé. A nyertes projektek megvalósulását pedig  támogatja az önkormányzat, a civilek és a programba bevont vállalkozók.

 

Miskolci Ötletmaraton – Fesztivál és verseny 48 órában

Az esemény időpontja: 2022. május 6., péntektől május 8., vasárnapig

Az esemény helyszíne: Fazekas Utcai Általános Iskola (3525 Miskolc, Fazekas utca 6.)

 

Az esemény programja:

 

Május 6. péntek

16.00 – 16.30: Megnyitó. Köszöntőt mondanak: Varga Andrea, Miskolc MJV alpolgármestere, és az Ötletmaraton egyik szakmai mentora; Molnár Aranka, a Miskolci Ötletmaraton szakmai koordinátora.

16.30 – 17.30: Ötletek bemutatása.

17.30 – 18.30: Piacozás. Az ötletgazdák próbálják meggyőzni a csapattagnak jelentkezett állampolgárokat, hogy az ő elképzelésük mögé álljanak be és a 48 óra alatt azt dolgozzák ki a megvalósíthatóságig. Ekkora alakulnak ki a csapatok és szegődnek hozzájuk mentoraik, akik segítik majd őket.

 

Május 7., szombat

zártkörű programok

 

Május 9., vasárnap

14.00 – 15.40: Projektek bemutatása. A csapatok prezentálják a zsűrinek az Ötletmaraton során kidolgozott ötleteket.

15.45 – 16.45: Zsűrizés

17.00: Díjátadás, zárás

 

A zsűri tagjai:

  • Veres Pál, MJV polgármestere
  • Czifrusz Natália, MJV Önkormányzatának főkertésze
  • Havasi Virág, egyetemi docens, Miskolci Egyetem
  • Marien E. Anita, egyetemi docens, Miskolci Egyetem
  • Palágyi Máté, a Bohemian Betyars zenekar hegedűs-énekese

 

A Miskolci Ötletmaratonra a megadott határidőig 49 fő regisztrált, közülük 40-en ötletet is benyújtottak. A szervezők arra számítanak, hogy megkésett résztvevők révén ezek a számok még emelkedni fognak.

A beérkezett ötletek öt kategóriába sorolhatók:

  • kulturális és közösségi terek kialakítása, valamint tartalommal megtöltése
  • különböző korosztályokat célzó, szociális jellegű ötletek
  • környezetvédelmet, életminőséget javító ötletek
  • digitális közösségek, az internet és a média tudatos használata
  • a közösségek és az állampolgárok kapcsolódása az önkormányzathoz

 

A rendezvény nyílt programjaira várjuk a sajtó munkatársait.