Élet a városban
Sport
Sport 2019. december 08.
Megyei diáksportünnep Miskolcon

  A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport ás Szabadidő Egyesület  38 éves hagyománnyal büszkélkedő ünnepi összejövetelét a napokban rendezték meg Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés Dísztermében.

A Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium kamarakórusa által elénekelt Himnusz után Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte a díjátadó ünnepség résztvevőit, a diáksportolókat, testnevelőket, igazgatókat a települési önkormányzatok vezetőit, tankerületek vezetőit, valamennyi vendéget. Ezt követően Fazekas Miklósné, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület elnöke értékelte a 2018/2019. tanév munkáját.

Az összejövetelen az elmúlt tanévben kiemelkedő szerepet játszó oktatási intézmények, eredményes, jól tanuló diáksportolók és a kiemelkedő munkát végző testnevelők,  szervezetek, önkéntesek az egyesület által alapított díjakat vehették át.

„Jó tanuló, jó sportoló”-díjak

A több évtizedes hagyományokhoz híven, az ünnepi ülésen adták át a „Jó tanuló, jó sportoló” díjakat is, melyeket a 2018/2019. tanévben kimagasló tanulmányi és sporteredménye alapján a következők érdemeltek ki:

I. Általános iskolai kategória:

 CSEKE BALÁZS

A Miskolci Herman Ottó Gimnázium 8. osztályos tanulója, aki vívás, úszás és floorball sportágakban ért el kiváló eredményeket.

                  Testnevelője: Pellei László

                  Edzője: Kosztopulosz Beatrix

KERESZTES MÁRK ADRIÁN

A Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola végzett tanulója, aki szép eredményeket ért el atlétika, kézilabda és labdarúgás sportágakban.

Testnevelője: Oláh Zsoltné 

Edzője: Oláh Zsoltné

VINCZE PÉTER

A Mezőkövesdi Általános Iskola 7. osztályos tanulója, aki eredményesen szerepelt kézilabda, duatlon és atlétika sportágakban.

Testnevelője: Zubai Szabolcsné

Edzője: Jóga András Roland 

HALMAI ZSOMBOR

A Mezőkövesdi Általános Iskola 7. osztályos tanulója, kézilabda, duatlon és atlétika sportágakban szerepelt kiemelkedően.

Testnevelője: Zubai Szabolcsné

Edzője: Jóga András Roland 

HARASZIN LINDA

           A Miskolci Hermann Ottó Gimnázium és Kollégium 6. osztályos tanulója, aki öttusa, atlétika és vívás sportágakban jeleskedik. Fiatal kora ellenére egyéni világbajnoki, Európa-bbajnoki és országos bajnoki címeket nyert a Laser-Run versenyszámban.

                   Testnevelője: Papp-Dudás Renáta

                    Edzője: Fázold Hernik

KOZMA LAURA ÉVA

A Miskolci Hermann Ottó Gimnázium és Kollégium 7. osztályos tanulója, aki öttusa és atlétika sportágakban ért el kiemelkedő nemzetközi és hazai eredményeket.

Testnevelője: Varga Dénes

                    Edzője: Fázold Henrik

KOZMA RÉKA ANNA

A Miskolci Herman Ottó Gimnázium 8. osztályos tanulója, aki öttusa és atlétika sportágakban szerepelt kiválóan nemzetközi és hazai versenyeken.

Testnevelője: Bobcsák Krisztina

Edzője: Fázold Henrik

FÖLDI BOGLÁRKA

           A Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium 9. osztályába lépett tanulója, aki kosárlabda és atlétika sportágakban ért el fantasztikus diákolimpiai eredményeket.

                   Testnevelője: Virosztekné Szakál Ildikó

                    Edzője: Vukicevic Milen

ESZTIÁN PETRA

           Az Avastetői Általános Iskola 8. osztályos tanulója, aki úszásban több országos bajnoki címeket szerzett.

                   Testnevelője: Kosztelnik Zsoltné

                    Edzője: Sajgó László

                  

II. Középiskolai kategória:

CSÖRGŐ KRISTÓF

           A Mezőkövesdi Szent László Gimnázium 9. osztályos tanulója, aki kézilabda sportágban gyűjti a szebbnél szebb eredményeket.

                   Testnevelője: Juhász László

                    Edzője: Drizner Péter

BACSA FANNI

A Diósgyőri Gimnázium 12. osztályos tanulója, aki atlétika sportágban ért el kimagasló eredményeket. Sokszoros megyei és országos bajnok, nemzetközi versenyek állandó résztvevője. Felnőtt és utánpótlás válogatott sportoló. Az Ifjúsági Olimpián, Buenos Airesben, 100 m gátfutásban képviselte hazánkat .

Testnevelője: Tigyiné Takács Zsuzsanna

 Edzője: Tigyi József

HARASZIN GRÉTA

Az Avasi Gimnázium 11. osztályos tanulója, aki öttusa, atlétika és párbajtőr sportágakban szerepelt kimagaslóan. Öttusa nemzetközi eredményei figyelemre méltók.

Testnevelője: Leskó-Sallai Beáta

Edzője: Fázold Henrik

ZÁKÁNYI PANNA

Az Ózdi Széchenyi István Katolikus Gimnázium 12. osztályos tanulója, aki atlétikában ért el kiváló hazai és nemzetközi eredményeket.

Testnevelője: Zimmerman Tamás

Edzője: Zámbori Zoltán

NÉMETH LUCA

A Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium 11. osztályos tanulója. Válogatott terepfutó, aki egyéni világbajnoki ezüstéremmel is büszkélkedhet.

          Testnevelője: Stefánné Hegedűs Zsuzsanna

          Edzője: Németh Csaba

MAJTÉNYI HANNA

A Diósgyőri Gimnázium 11. osztályos tanulója. Alpesi sí és atlétika eredményei kiemelkedőek. Válogatott sportoló alpesi sí sportágban.

Testnevelője: Tigyiné Takács Zsuzsanna

                    Edzője: Stark Márton

II. Felsőfokú tanintézeti kategória:

Tugyi Levente

a Miskolci Egyetem gépészmérnök hallgatója. Tájékozódási futásban országos és nemzetközi eredményei is kimagaslók. Edzője: Szász László

 

Jók között a legjobbak

27. alkalommal köszöntötték a jók között is a legjobbakat is.  Daragó Lászlóné, a Magyar Diáksport Szövetség tiszteletbeli alelnöke, az MDSZ Diákolimpiai Bizottságának elnöke ismertette azt a három sportolót, akik neve felkerül a Miskolc Városi Szabadidőközpont főbejáratánál elhelyezett márványtáblára.

Az általános iskolások közül:  Haraszin Linda öttusázó

A középiskolai díjazottak közül: Bacsa Fanni atléta

A felsőfokú tanintézet tanulói közül: Tugyi Levente tájfutó

 

 „Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Legeredményesebb Diáksport Szervezete”:

I. Általános Iskolák kis létszámú iskolák kategória:

  1. Borsodi Általános Iskola, Edelény  (igazgató: Hernádi Attiláné, testnevelők: Pető József,  Dobi Zoltán)
  1. Bükki Szlovák Nemzetiségi Általános Iskola, Bükkszentkereszt (igazgató: Telekes Józsefné, testnevelő: Solymosi Konrád, felkészítő: Sikter Zsuzsa)
  1. Mezőnagymihályi Arany János Általános Iskola (igazgató: Agócs László, testnevelők: Farkas Kornélia, Hádáné Balázs Erzsébet, Barta Andrea)

II. Általános Iskola közepes létszámú iskolák kategória:

  1. Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola, Miskolc (igazgató: Kegyes Jenő, testnevelők: Csányi Zsolt, Gecsei László, Molnárné Kiss Éva, Vismeg István, Fucsku Andrea, Olexa Marianna)
  1. Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Miskolc (igazgató: Mariscsák István, testnevelők: Bíró Ignác, Sárréti Gézáné, Hriczné Csordás Anikó, Szabó Ádám, Kiss Zoltánné)
  1. Újváros Téri Általános Iskola, Ózd (igazgató: Galkóné Szabó Mária, testnevelők: Zákányi Zoltán, Koleszár Gábor, Szűcs Balázs, Weinémer Attila)

III. Általános Iskola nagy létszámú (500-799 fő) iskolák kategória:

1.       Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola (igazgató: Farkas Tivadarné, testnevelők: Homródi Zsolt, Körhegyi István, Kurucz Gábor, felkészítők: Benőcs Tibor, Benőcs Zoltán, Barabás Zoltán)

  1. Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola

          Edelény (igazgató: Barta József István, testnevelők: Kisné Szuhai Rita, Polácsik László, Tugyi Attila, Barta József, felkészítők: Laczkó Sándor, Gál András, Kállai Balázs, Nagy József, Szlifka Béla)

  1. Miskolci Kazinczy Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola (igazgató:  Juhász József, testnevelők: Tarcsi Gábor Attila, Kameniczky Tibor, Kajtor Csaba)

IV. Általános Iskola nagy létszámú (800 fő feletti) iskolák kategória:

1.     Pollack Mihály Általános Iskola, Kazincbarcika (igazgató: Kondorné Sztojka Ágnes, testnevelők: Béres Csaba, Béresné Vécsei Edit, Tóthné Szepesi Éva, Mészáros Judit, Vécsei László, Görcsös Lászlóné, Máthé László, Oláh Zsoltné, Oláh Csaba ,Simon László, Pál-Ispán Roberta, Sándor Zoltán, Kalász Gábor, Farkas Emese, Máté Zsolt, Forgács Éva, Gulyás Enikő, Báder Tibor, Máthéné Szobota Ágnes,  Lukácsné Gaál Ágnes, felkészítők:   Veres István, Darai Imre, Viszoczky Sándor)

  1. Mezőkövesdi Általános Iskola (igazgató: Gál János és Gáspár Erzsébet Ágnes,  testnevelők, edzők, nevelők: Zubai Szabolcsné, Vinczéné Pázmándi Erika, Klepej Roland, Földes József, Szabó-Szikszai Dorottya, Fügedi Csaba és Lénártné Hock Melinda)
  1. Miskolci Könyves Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (igazgató:  Radványi Árpád, testnevelők: Szabóné Korondi Ildikó Ágnes, Matiz László, Illyés Réka, Deményi Orsolya, Kis Róbert, Matíz Gábor) 

V.  középfokú oktatási intézmény, 5-8 évfolyamos kategória:

1.     Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium, Miskolc (igazgató: Holczinger Ferenc SJ, testnevelők: Virosztekné Szakál Ildikó, Kajtor Csaba, Molnár Attila, Gulyás László, Stefánné Hegedűs Zsusanna, Vukicevic Milen)

2.    Miskolci Herman Ottó Gimnázium (igazgató: Madarász Péter, testnevelők: Pellei László, Szilágyi Attila, Kerekes Attila, Almásiné Kléri Beáta, Bobcsák Krisztina, Szobonya Ferenc, Papp- Dudás Renáta, Varga Dénes).

3.     Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc (igazgató: Veres Pál, majd Fazekas Róbert, testnevelők: Dióssi Erika, Letek László, Murinkó István, Túróczy Attila, Vanczákné Darai Dóra, Péter Ágnes, Victor Benjámin)

VI. Középiskolák – nagy létszámú iskolák:

1.     Miskolci Herman Ottó Gimnázium

2.       Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc

3.     Avasi Gimnázium, Miskolc (igazgató: dr. Gyulainé Szendi Éva, majd Miklós Tamás, testnevelők: Leskó-Sallai Beáta, Paradíz Viktória, László István, Draskóczi Gábor, Juhász Judit)

 

VII. Középiskolák – kis létszámú iskolák:

1.     Diósgyőri Gimnázium, Miskolc (igazgató: Péter Barnabás, testnevelők: Borbély Péter, Pecsét Tibor, Tóthné Horváth Éva, Tigyiné Takács Zsuzsanna, Petre Márton, felkészítő nevelő: Lantosné Hegyesi Edit) 

2. Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium (igazgató: Erdélyi Lajos, majd Szaniszló László, testnevelők: Fejes Anita, Szendrey Tibor, Szendrey Zsombor, Daragó Tamás,  Tóth Papp Tamás, felkészítő: Olasz Gyula)

3.    Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium, Sárospatak (igazgató: Tóth Tamás, testnevelők:  Géczi Tamás, Papp József, Dr. Nezáczkini Tótin Erika, Korda Zoltánné, Kistóth Miklós, Gesztelyi Ibolya)

 

Az önkénteseket is elismerték

Az általános iskolások körzeti versenyeit irányító 12 Diáksport Bizottság, valamint a középiskolások versenyeit szervező 8 szakágvezető munkáján kívül számos önkéntes segítő, szervező munkájára is szükség van a szerteágazó, igen nagyszámú versenyek zökkenőmentes lebonyolítása érdekében. Ezen önkéntesek munkájának elismerésére alapították a „Borsod Megye Diáksportért” emlékplakettet. Minden évben a beérkezett javaslatok közül öten részesülhetnek az elismerő díjban.

A díjakat Fazekas Miklósné, és Benőcs Dávid, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület titkára adta át Oláh Zsoltnénak, a Kazincbarcika Pollack Mihály Általános Iskola Dózsa György Tagiskola testnevelő tanárának, Homródi Zsoltnak, a Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola testnevelő tanárának, Tiszolczki Lászlónak, a mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskola testnevelő tanárának, Daragó Lászlónénak, a  B.-A.-Z. Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület alelnökének, és a Miskolci Herman Ottó Gimnázium Iskolavezetésének, testnevelési munkaközösségének.

Oláh Zsoltné 33 éve, 1986-tól a Kazincbarcikai Dózsa György Úti Általános Iskola, később Tagiskola testnevelő tanára. Kiváló szakértelemmel rendelkező testnevelő. Atlétika és kézilabda sportágakban rendszeresen versenyeztette és versenyezteti diákjait a megyei és országos szintű Diákolimpiai megmérettetéseken, melyeken nem maradnak el a kimagasló eredmények. Mindennapi munkájával jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola évek óta megyei első helyezett kategóriájában. Az MDSZ rangsorában országos első helyezésért is nagyon sokat tett. Úttörő szerepet vállalt a szivacskézilabdázás megyénkbeli meghonosításában. Egyesületi szinten szintén mozgató rúgója a kézilabda utánpótlás nevelésének.

Homródi Zsolt a Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola testnevelés munkaközössége vezetője. 1995-től a Nemzeti Sportváros közismert és elismert pedagógusa. Munkatársai, tanítványai körében tiszteletet és megbecsülést vívott ki munkájával, közvetlenségével és a környezetének hangulatát pozitívan alakító humorával. Szakmai munkaközössége tevékenységét a 26 éves munkatapasztalattal és átgondolt precizitással irányítja. Állandó lelkes résztvevője a körzeti versenyek lebonyolításának, emellett magas szakmai színvonalon készíti fel tanítványait a diákolimpia eseményeire. Bizonyítékul szolgál, hogy immár több alkalommal nyerték meg kategóriájukban a megyei eredményességi pontversenyt. Csupaszív testnevelő, akit a diákjai szeretik és tisztelik. Pedagógiai szakmai munkája példa értékű!

Tiszolczki László évtizedek óta dolgozik lelkiismeretesen és eredményesen a mezőkeresztesi általános iskolában. Iskolája és a város sportéletének fő szervezője. Munkáját dicséri, hogy minden évben a megyei és országos diákolimpiai döntők állandó részvevője. Iskolájában több éve testnevelési munkaközösségi vezető, két éve pedig az Mezőkövesdi Diáksport Bizottság titkári teendőit is ellátja. Megyei elődöntők, döntők valamint országos selejtezők rendezésében is kiveszi a részét. Sporttevékenységét a mindennapi innováció és a nagyfokú precizitás jellemzi.

Daragó Lászlóné, Gabika  nélkül elképzelhetetlen a megye sportélete! Négy évtizedes életútja során testnevelőként, sportvezetőként, 2000-től a B.-A.-Z. Megyei Testnevelési és Sportintézet igazgatójaként, meghatározó szerepet töltött be a testnevelés és sport népszerűsítésében, az ifjúság egészséges életmódra nevelésében megyénkben. Kiváló szervező munkájának és kezdeményező készségének eredményeként számos megyei, országos és nemzetközi szintű rendezvénnyel segítette a diáksport elismertségét országos szinten is. Céltudatosságával, alkotói gazdagságával, hamar kivívta a kollégák megbecsülését és 1997-ben a Magyar Diáksport Szövetség alelnökévé választották, ahol jelenleg is elnöki tanácsadóként, tiszteletbeli alelnökként vigyázza az ország diáksportjának működését. Három éve elköltöztek Miskolcról, - de ugyanolyan aktivitással segíti a megyei diáksportélet mindennapjait. Sport iránti elkötelezettsége, személye és áldozatos munkája mindannyiunk előtt követendő példaként szolgál!

A Herman Ottó Gimnázium testnevelés és diáksportélete példa értékű a megyében. A tavaly 60. születésnapját ünneplő  Gimnázium testnevelés munkaközössége hosszú évek óta kimagasló eredményeket ér el az MDSZ versenyrendszerében. A testnevelők az iskola vezetésének kiemelt figyelmű támogatásával szinte valamennyi sportágban nagy létszámmal és eredményesen versenyeztetik diákjaikat. Tanulóik világbajnoki és számos Európa- és országos bajnoki címmel és helyezéssel büszkélkedhetnek. Sikersportágaik a kézilabda, kosárlabda, floorball, torna, atlétika, úszás, amelyekben rendszeresen dobogós helyezéseket érnek el országos döntőkön. A minőségi sportélet mellett fontosnak tartják a játékos, szabadidős sporttevékenységek, sporttáborok, sítáborok megvalósítását, csakúgy, mint a megyei és országos diákolimpiai versenyek megrendezését.