Élet a városban
Sport
Sport 2019. október 23.
Megszorongatták a bajnoki címvédőt

A PannErgy-MVLC-Miskolc a nagyszünetben még 10-8-ra vezetett a Komjádi-uszodában az FTC ellen, ám a bajnoki címvédő fordítani tudott.

Jól kezdett Varga Zsolt együttese (2-0), ám a miskolciak komolyan gondolták, hogy az oktzóber 22-i, fővárosi találkozón meglepik ellenfelüket: sikerült fordítaniuk. Végül a kimondottan szórakoztató (ezt érezhették az Eb-sorolásra hazánkba érkezett, a meccsen megjelent LEN-tisztségviselők is) etap 5-5-tel zárult. Vidumanszky László együttese a folytatásban is remeket, a válogatt Nagy Ádám vezérletével újra öt gólt szerzett egy negyedben, s miután Csoma Kristóf jól állt a lábán a kapuban, a nagyszünetben 8-10 állt a táblán!
A Fradi azonban összekapta magát, Varga Dénes, Zalánki Gergő és Vámos Márton is felnőtt a feladathoz, védekezésben is rendbe tette a dolgokat a társaság, és 4-0-s szakasszal fordított. A meccset aztán már nem is engedte ki a kezéből, annak ellenére, hogy a Miskolc bizony alaposan szorongatta.

E.ON Férfibajnokság, A-csoport
A 6. fordulóból előrehozott mérkőzés
FTC-Telekom Waterpolo–PannErgy-Miskolc 14-12 (5-5, 3-5, 4-0, 2-2)
Gólszerzők: 
Varga D. 4, Zalánki 3, Vámos 3, Pohl, Mezei, Younger, Jaksics, ill. Nagy Á. 4, Vadovics 2, Misics 2, Krijestorac 2, Lőrincz, Manzi

Varga Zsolt: – Elismerésem a Miskolcnak, hiszen kiválóan játszott, jól használta ki a hibáinkat. Nagy volt a különbség a két félidő között, mintha két teljesen más mérkőzést láttunk volna. Ez jelzi, hogy talán kicsit könnyelműbben kezdtük a meccset, azt gondoltuk, könnyebb lesz. Fontos, hogy nehéz mérkőzéseket vívjunk, és jó tanulság, hogy minden ellenfelet maximálisan komolyan kell venni.

Vidumanszky László: – Nem hoztunk szégyent magunkra, büszkék lehetünk arra, hogy tizenkét gólt lőttünk a Ferencvárosnak, a tizennégy kapott gól viszont nagyon sok. Ez valamelyest tesztmérkőzésként szolgált nekünk, megmutatta, hogy hol tartunk, ami fontos a Magyar Kupa- és az Eurokupa-negyeddöntő előtt. Van min javítani. Lehetett volna szorosabb a meccs, de a harmadik negyed kisebb kiesését, fáradtságát gyorsan kihasználta a Ferencváros.

(Forrás: www.waterpolo.hu)