Meghívó 2021. március 11.
Meghívó faültetésre – 66 fát telepítenek a Hejő patak szomszédságába

Összesen 66 fát ültetnek el a Rotary Club Miskolc-Tapolca tagjai a Miskolctapolcai út és a Hejő patak által közrefogott területen, a Kemény Dénes sportuszodával szemben található híd és a Külső csabai út között.

A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft-vel együttműködve a klub tagjai a patak partján végigfutó sétány mellett egy körülbelül 100 méter hosszú fasort, a partmenti réten pedig több kisebb ligetet szeretnénk kialakítani Czifrusz Natália főkertész és Beregi Eszter tájépítész szakmai irányításával.

A Rotary Club Miskolc-Tapolca így kíván csatlakozni a Miskolc zöldítését célként kitűző önkormányzati kezdeményezésekhez, melyek véleményük szerint összhangban vannak a Nemzetközi Rotary, illetve a tapolcai klub környezetvédelmi célkitűzéseivel.

Az együttműködés első lépéseként a Rotary Club Miskolc-Tapolca minden tagja jelképesen elültet egy-egy enyves éger facsemetét, összesen 16 darabot, majd a szomszédos területen, az épített közösségi helyszín környékén további 50 fácskát telepítenek kisebb ligeteket formázva.

Az eseményen részt vesz Veres Pál Miskolc MJV polgármestere is, akinek Nagy-Miskolc Programjában kiemelt helyet foglal el a környezetvédelem, a faültetés, és egy zöldebb, élhetőbb város kialakítása. Épp ezért indult el tavaly a „10000 fa a miskolciak egészségéért 2020-2025” elnevezésű program, amelyben az első 2000 fát ősszel már el is ültették.

 

A rendezvény időpontja: 2021. március 13., (szombat) 11:00 óra

A rendezvény helyszíne: a Kemény Dénes sportuszodával szemben található híd és a Külső csabai út közötti terület

 

A rendezvényre szeretettel várjuk a sajtó képviselőit.