Városinformáció 2022. április 07.
Közép-ázsiai gímszarvas bika érkezett a Miskolci Állatkertbe

A közép-ázsiai gímszarvasok a világ legritkább szarvasai közé tartoznak. A legfrissebb becslések szerint a szabad természetben kevesebb, mint 4000 egyede él – azonban már ez is jelentős előrelépés ahhoz képest, hogy az ezredfordulón 350 egyedre becsülték állományát. A hatékony természetvédelmi erőfeszítéseknek része a közép-ázsiai gímszarvasok európai tenyészprogramja, melynek a Miskolci Állatkert is részese. Ennek a programnak a keretében érkezett most meg a Berlini Állatparkból egy kétéves bika, annak reményében, hogy a jövőben a miskolci intézmény is szaporulattal tudja segíteni ennek a ritka szarvasfajnak a megőrzését.

A közép-ázsiai gímszarvas természetes élőhelye – mint neve is mutatja – Közép-Ázsia, pontosabban Kazahsztán, Üzbegisztán, Tádzsikisztán és Türkmenisztán, ahol elsősorban az Amu-darja és Szir-darja folyók ártéri ligeterdeiben honos. Mivel a két folyó között elterülő száraz, sivatagi, félsivatagi területek nem kedveznek a szarvasoknak, így viszonylag szűk területen találják csak meg életfeltételeiket. A kevés alkalmas élőhelyeken lévő folyóvölgyi erdők irtása, valamint az állatok vadászata egyaránt veszélyezteti fennmaradásukat. Az elmúlt évtizedek során azonban a négy közép-ázsiai ország hatékony természetvédelmi intézkedéseket tett, aminek eredményeképpen állománya újra kezd megerősödni. Állatkertekben is igazi ritkaságnak számít, hiszen a nemzetközi tenyészprogram keretében jelenleg mindössze 8 európai és közel-keleti állatkertben csupán 51 egyede él.

A Miskolci Állatkertben jelenleg három közép-ázsiai gímszarvas él. Két tehén még 2016-ban érkezett Csehországból, a Chomutovi Állatkertből. Hozzájuk érkezett most a későbbi szaporulat reményében a Dwalin nevet viselő fiatal bika. A hosszú út végén először bátortalanul sétált le a szállítójárműről, viszont amint felfedezték egymást a tehenekkel, kölcsönös érdeklődést mutattak egymás iránt. A szállítást megelőzően, az esetleges balesetek elkerülése végett agancsa le lett fűrészelve, azonban hamarosan egyébként is eldobná azt, hogy helyette újat növesszen. Így az ősszel esedékes párzási időszakban már teljes pompájában, új agancsot növesztve fog udvarolni a teheneknek.

 

Képmelléklet