Élet a városban
Sport
Sport 2019. szeptember 02.
Kovács ezen a héten a 11. Európa-bajnokságán vehet részt

A 22. Rádiós Tájfutó Európa-bajnokságot szeptember 2-8. között rendezik meg Szlovéniában. A magyar csapat tagja a miskolci Zöld Sport Clubját képviselő „Életmű-díjas” Európa-bajnok Kovács Attila Gábor is, akinek ez lesz a 11. kontinensviadala a sportágban. 

Kovács Attila Gábornak az eddigi világ- és Európa-bajnokságokon szerzett, 19 éremből álló gyűjteményét most nagyon nehéz lesz gyarapítania.  Tavaly októberben ugyanis a bokája tört el versenyen, idén júniusban pedig a nagy lábujja.  Már egy ideje tud ugyan futni, de az említett sérülések miatt sok edzése maradt el. Viszont az augusztus 15-20. közötti 5 napos, 25 ország, 900 indulóját felvonultató Hungária Kupa tájfutóversenyen, Mórahalmon a 4. lett az M65 kategóriában, majd a 3 futamos Dobó István emlékversenyt megnyerte Egerben.

Kovács Szlovéniában csapatérdekből nem a saját kategóriájában, hanem a fiatalabbak között, az M50-es korcsoportban indul, ahol hosszabb, nehezebb pályákon több adót is kell keresnie. Az első versenyszám a foxoring kedden, majd a sprint szerdán lesz Rogla térségében, 1500 méter tengerszint felletti magasságú, alpesi jellegű terepen. Ezt követi majd a két klasszikus, a rövid- és ultrarövid-hullámú viadal.