Élet a városban
Sport
Sport 2019. január 11.
Két nagy visszatérő a Bonyhád ellen

Január 11-én, pénteken, 17.30-tól  lép először pályára az új esztendőben a MEAFC-Miskolc NB I/B Piros-csoportos férfi kosárlabda csapata. A házigazdák keretében jelentős változás történt, hiszen a sérüléséből felépülő Galló Márk és Tóth Viktor is bevetésre készen várhatja a szurkolókm számára ezúttal is ingyenesen megtekinthető találkozót.



Drahos Gábor, vezetőedző: - Komoly győzelemmel és lendületes játékot mutatva zártuk Nagykőrösön az első kört, természetesen azóta is azon dolgoztunk, hogy hasonlóképp indíthassuk a visszavágókat. Galló és Tóth is egyre stabilabb az edzéseken, érdemes lesz tehát kijönni és a helyzínen szurkolni rajtuk keresztül az egész csapatnak. Ellenfelünk gátlástalanul és jól lő kintről, és a rutinnal sem áll hadilábon, ezekre próbáltunk fokozottan felkészülni. Prophet, Szepesi, Brugós, Tóth B., Orliczki M. kivételével mindenki többnyire egészséges, és igyekszünk mindent megtenni a győzelem érdekében .