Meghívó 2021. december 16. • Lejárt
Karácsonyi dal kilenc nyelven, vasárnap a Szent István téren

Vasárnapi közös éneklésre invitálja a miskolciakat művészek, énekesek, iskolai kórusok csapata, valamint a szervező Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. és Miskolci Nemzeti Színház. Kilenc nyelven csendül majd fel a Csendes éj című karácsonyi dal 2021. december 19-én 17 órakor a Szent István téren, a negyedik adventi gyertya meggyújtásakor. A népszerű karácsonyi ének több nyelven történő előadása azt jelképezi – mint a szervezők hangsúlyozzák –, hogy Miskolc sokszínű kultúrája különböző népek találkozásából építkezik.

Tavaly készült először ilyen különleges feldolgozás az ismert zenei műből. Akkor a városban működő nemzetiségi önkormányzatok összefogásával megvalósult akcióban – Fedor Vilmos ötletgazda kezdeményezése nyomán – azon a kilenc nyelven, azaz a magyar mellett olyan másik nyolc nyelven énekeltek a felkérést elvállaló művészek, amely nemzetiségek jelen vannak a borsodi megyeszékhelyen. A kiválasztott dal, a Csendes éj (Stille Nacht, eredeti német címén) a talán legismertebb, a karácsonyi kultúrkörhöz kötődő zenei mű.

A 2021. évi Városnap alkalmából Miskolc MJV Önkormányzatának Nívódíj kitüntetését kapta meg elismerésül Miskolc különleges karácsonyi videóüzenetének alkotóközössége, az összetartás és összetartozás erejének egyedülálló megfogalmazásáért. Az akkori méltatás is kiemelte: a klipben nyilvánosan először szólalt meg lovári nyelven a világ egyik legismertebb karácsonyi dallama.

 

 

Hivatkozások