Közérdekű 2023. május 30.
Kalandtábor és úszásoktatás

A Miskolci Sportcentrum Kft. tájékoztatja a Tisztelt Szülőket, hogy idén nyáron már 10. alkalommal kerül megrendezésre a Kalandtábor elnevezésű nyári napközis tábor.

A szervezők szeretettel várják június 19 – augusztus 11. között azoknak a 6 -14 éves korú gyerekeknek a jelentkezését, akik sokoldalú aktív mozgással, sportolással szeretnék eltölteni a vakáció egy részét.

A helyszín a Miskolci Sportcentrum Kft. által üzemeltetett Kemény Dénes Városi Sportuszoda és a hozzá tartozó Kalandpark, amely változó időjárási körülmények között is biztosítja a komfortos körülményeket.

A korábbi évek jól bevált gyakorlata és a pozitív visszajelzések alapján a program gerincét a differenciált úszásoktatás, illetve a Kalandparkban lebonyolításra kerülő mászás – csúszás alkotja, de ezek mellett különböző ügyességi feladatok, sportjátékok szerepelnek a napi programban.

Úszásoktatás turnusok is kezdődnek a gyerekek részére június 19-től. Az egymást követő hétköznapokon szakképzett oktatók vezetésével a 10, illetve az 5 foglalkozásból álló képzések lehetőséget biztosítanak a már megszerzett úszástudás fejlesztésére, illetve az alapok elsajátítására.

Jelentkezés és további információ személyesen a Sportuszoda pénztárában, illetve a 06 / 70 / 942 4512 mobilszámon.

Képmelléklet