Élet a városban
Sport
Sport 2020. június 18.
Jövő vasárnap Miskolcon startol a „B-MTB SERIES 2020.” Olimpiai Cross Country versenysorozat

A 2015-ben Borsod MTB Bajnoka néven életre hívott sorozat szervezői a nyári szünetben rendezik meg az idei év versenyeit, ahol kiemelt hangsúlyt kapnak az utánpótlás korcsoportos versenyzők, illetve a szakággal most ismerkedő bringások is. A sorozat június 28-án, vasárnap kezdődik Miskolcon.

A B-MTB Series 2020. sorozat – korábbi nevén Borsod MTB Bajnoka – amatőr hegyikerékpáros bajnokság XCO (Olimpiai Cross Country) szakágban. A sorozat célja, hogy versenyzési lehetőséget biztosítson olyan amatőr hegyikerékpárosok számára is, aki még csak most ismerkednek a kerékpársport ezen műfajával.

Az elmúlt években az összetett eredményhirdetésnél csak a Borsod megyei bringások kerültek értékelésre, de a szervezők az idén úgy döntöttek, hogy nem csak az indulási lehetőséget biztosítják a más megyéből érkezők számára, hanem az összetett cím meghódításának lehetőségét is. Így 2020-ban B-MTB Series néven minden XCO szakág után érdeklődő bringást szeretettel várnak versenyeikre.

A sorozat nagy hangsúly fektet az utánpótlás versenyzők versenyzési lehetőségeinek biztosítására, de idén a szülőket, illetve a sportággal most ismerkedőket is próbálják bevonni egy könnyen teljesíthető, pár körre szóló „Hobbi-futamra”.

A sorozat futamai:

Miskolc, Komlóstető 2020. június 28.
Miskolc, Görömböly: 2020. július 19.
Ózd: 2020. július 26.
Kazincbarcika: 2020. augusztus 16.

A sorozatnak saját weboldala és facebook oldala is működik, ahol megtalálhatóak az egyes futamok versenykiírásai, nevezési lehetőségei, valamint a sorozat életével kapcsolatos friss információk is.

Web: www.borsodmtbbajnoka.hu

Facebook: https://www.facebook.com/borsodmtbbajnoka/

(Forrás: www.bikemag.hu)