Élet a városban
Sport
Sport 2020. augusztus 09.
Jövő héten már a helyosztón játszhat a PannErgy-MVLC

A férfi vízilabda Magyar Kupa felsőházi csatározásait múlt hétvégén a fővárosban rendezték meg. A PannErgy-MVLC-Miskolc csapata az FTC-vel és az OSC-vel mérkőzött meg és mindkét alkalommal vereséget szenvedett. Folytatás a szeptember 12-13-i helyosztókkal.

 

Bachner András sportigazgatónk az OSC elleni szombati 14:30-as mérkőzést amelte ki, ami aznap számunka már a 2. mérkőzés volt a Fradi után. Mindenki nagy meglepetésére az MVLC egészen a mérkőzés utolsó másfél percéig egyenrangú ellenfele volt az OSC csapatának. Ha az akkori emberelőnyünket gólra váltjuk, sose tudjuk meg mi lett volna...

„A fiatalok véleményem szerint erőn felül teljesítette és maximális dicséretet érdemelnek azért az akarásért és az egymásért való küzdésért, amit mutattak a Hajós Alfréd medencéjében. Egy pár kiemelkedő teljesítményt szeretnék megemlíteni: Tomas Hoferica kapusunk szenzációsan védett. Vismeg Zsombor ismét olimpiai bajnok center ellen bizonyította, hogy szinte bárkit meg tud fogni és amellett, hogy a támadásokban is kulcsszerepet vállal mindösszesen 17 évesen. Magyar Márton és Biros Barnabás teljesítménye is kiemelkedő volt az OSC ellen. Lukas Seman centerünk viszont formát ad a támadásainknak. Amikor a labda bejut hozzá ítéletet érdemel, ha még fizikálisan rá tud tennin az OB I kezdésig, akkor a Magyar Bajnokság egyik legmeghatározóbb centere lesz a mezőnyben. Vismeg Botond pedig nagyon jól egészíti ki a centermunkájával. Ki kell térnem Tamir Fried személyére, aki már a 3. szezonját tölti a Miskolci Clubnál, de eddig „jegelve” volt, 1 percet sem kapott a bizonyításra korábbi edzőitől. Rossz kéz oldal kezdőjátékosaként hatalmas fejlődésen megy keresztül, amennyiben a védekezésben még javul meghatározó játékosa lesz a csapatnak.
Várjuk a folytatást az 5-8. helyért a BENU Magyar Kupában szerdán és csütörtökön. Először a BVSC ellen, majd akit kapunk a Honvéd-Eger összecsapásból.
Én úgy gondolom, hogy a Magyar Kupa sorozat jó felmérője a jelenlegi mezőnynek, emellett sok csapattal van lehetőségünk játszani. A bajnokság kezdéséig minden csapat játékáról tisztában lehetünk. Ezeket a tapasztalatokat szem előtt tartva és a hátralévő időt hasznosan felhasználva jó eredményeket érhetünk el az augusztus 29-én kezdődő bajnokságban. "

FTC-Telekom – PannErgy-Miskolci VLC 18–7 (4–1, 3–1, 4–1, 7–4)

Budapest, 200 néző. V.: Kollár, Kádár.

Ferencváros: Gárdonyi – Kállay (1), Pohl (2), Vámos (2), Fountoulis (4), Német (2), Vígvári (1). Csere: Gyapjas (kapus), Fekete G. (2), Jaksic (2), Jansik (2), Constantin-Bicari (-), Szabó II. (-). Vezetőedző: Varga Zsolt.

PannErgy-MVLC: Mizsei – Fried (1), Hornyák (1), Seman (1), Magyar (1), Vismeg Zs. (2), Biros (-). Csere: Lukács Á. (1), Lukács D. (-), Méhész (-), Berki (-), Sisán (-), Vismeg B. (-). Vezetőedző: Kis István.

Gól/emberelőnyből: 5/8, ill. 4/8
Gól/büntetőből: 3/3, ill. 0


OSC Újbuda – PannErgy-Miskolci VLC 11–8 (4–3, 1–3, 4–2, 2–0)

Budapest, 150 néző. V.: Fodor, Juhász.

OSC: Dévai – Manhercz K. (5), Várnai (-), Csacsovszky E. (1), Erdélyi (1), Burián (1), Hárai (-). Csere: Tóth K. (-), Salamon (1), Dala (-), Tóth M. (2), Bundschuh (-). Vezetőedző: Varga Dániel.

PannErgy-MVLC: Hoferica – Fried (1), Hornyák (-), Seman (-), Magyar (2), Vismeg Zs. (1), Biros (2). Csere: Lukács Á. (-), Lukács D. (-), Méhész (-), Berki (2), Sisán (-), Vismeg B. (-). Vezetőedző: Kis István.

Gól/emberelőnyből: 3/9, ill. 4/12
Gól/büntetőből: 1/1, ill. 1/2.


A csoport végeredménye

1. FTC-Telekom 4 4 – – 70-28 12
2. Szolnoki Dózsa 4 4 – – 60-39 12
3. OSC Újbuda 4 4 – – 56-29 12
4. A-Híd VasasPlaket 4 3 – 1 63-39 10
5. Budapesti Honvéd 4 1 – 3 39-56 2
6. BVSC-Zugló 4 – – 4 33-48 0
7. PannErgy-MVLC 4 – – 4 36-69 0
8. ZF-Eger 4 – – 4 27-76 0

Az elődöntőben FTC – Vasas és OSC – Szolnok párharc következik  augusztus 12-én,szerdán, míg másnap, csütörtökön rendezik a bronzmeccset és a finálét. Az 5-8. helyért előbb Honvéd – Eger és BVSC – PannErgy-MVLC-Miskolc mérkőzések lesznek saugusztus 12-én, szerdán, 13-án, csütörtökön pedig a helyosztó az 5., illetve a 7. helyért.

Fotók: www.vlv.hu