Közérdekű 2023. szeptember 20.
Ingyenes sportolás és jogi tanácsadás a részvételi költségvetésből

Szeptembertől a város több pontján sportolhatnak ingyenesen a miskolciak, emellett – szintén térítésmentesen – jogi tanácsadás is várja őket. A 2022-es részvételi költségvetés győztes ötletei közül a „Fitt Miskolcért” és a „Segítő Miskolc – Ingyenes jogi tanácsadás” az első, amelyek megvalósultak.

A miskolciak egymásról is gondoskodnak, ezt bizonyították a 2022-es miskolci részvételi költségvetés Támogató Miskolc kategóriájába benyújtott ötletek. A témakör győztes elképzelései közül most kettő valósult meg, amelyekről elmondható: a nehezebb körülmények közt élő városlakók számára nyitnak meg bizonyos szolgáltatásokat.

A „Fitt Miskolcért” elnevezésű program ötletét benyújtó polgár célja az volt, hogy azok is hozzáférjenek a sportolási lehetőségekhez, akiknek erre korlátozott lehetőségeik vannak anyagi helyzetük miatt. Emellett úgy fogalmazott: „A sport és mozgás mellett a közösségi élmény is meghatározó szerepet töltene be”.

Szavazatukon keresztül egyetértettek a miskolciak az elképzeléssel, így Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a részvételi költségvetés terhére megvalósította azt. Ennek köszönhetően szeptembertől négy helyszínen indultak el az ingyenes sportolási lehetőségek.

 

Avasi Közösségi Kávézó

•          Hatha jóga csütörtökönként, 18:30 – 19:30

•          Alakformáló torna hétfőnként, 17:00 – 18:00

•          További információ: +36203994103

 

Célpont Közösségi Tér

•          Baba-mama torna csütörtökönként 10:30

•          Hatha jóga csütörtökönként 17:00

 

Ady Endre Művelődési ház

•          Zumba hétfőnként 18:30 – 19:30; ingyenes november 30-ig

•          Alakformáló torna keddenként és csütörtökönként 18:30 – 19:30; ingyenes november 30-ig

 

Ifjúsági Ház

•          Hatha jóga keddenként, 17:15 – 18:45-ig; ingyenesen november 14-ig

•          Zumba csütörtökönként, 19:00 – 20:00; ingyenesen november 16-ig

 

A „Segítő Miskolc – Ingyenes jogi tanácsadás” ötlet benyújtója szerint „Nagyszerű lenne, ha szakemberek segítenének a különböző érdekvédelmi kérdésekben és tájékoztatást tudnának nyújtani, hova forduljanak az emberek panaszaikkal, miként érvényesíthetik az őket megillető jogaikat”.

Győztes ötletként ugyancsak vállalta a megvalósítást Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, a 2022-es részvételi költségvetésből finanszírozva. A szolgáltatást a Miskolci Egyesített Szociális és Gyermekjóléti Intézményben (3530 Miskolc, Arany János u. 37.) vehetik igénybe az érdeklődők minden szerdán, 15 és 17 óra között. Fontos, hogy előzetesen telefonon be kell jelentkezni. Ezt a 0646-562-276-os telefonszámot felhívva tehetik meg.

A 2022-es részvételi költségvetés terhére, a miskolciak szavazatai alapján 10 ötlet valósul meg. Hogy melyek ezek, arról a következő linken találhat bővebb információt: https://tervezzukmiskolcot.hu/hirek/reszveteli-koltsegvetes-tiz-otlet-var-megvalositasra-piknik-placctol-vorosmarty-ligetig.

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 2022 után 2023-ban is elkülönített az éves költségvetéséből egy meghatározott összeget, hogy annak felhasználásáról a polgárok döntsenek. Az ötletbenyújtás – https://tervezzukmiskolcot.hu/reszveteli-koltsegvetes/reszveteli-koltsegvetes-otletet-nyujtok-be – fázisa jelenleg is, szeptember 30-ig tart. A folyamatról részletes leírás érhető el a következő oldalon: https://tervezzukmiskolcot.hu/reszveteli-koltsegvetes.