Élet a városban
Sport
Sport 2020. január 30.
Ilyen még nem volt Miskolcon!

Nem akármilyen asztalitenisz hétvége elé nézhetnek a miskolci és környékbeli sportbarátok. Mint azt Holdi Lászlótól, a MEAFC asztalitenisz szakosztályának vezetőjétől megtudtuk, február 2-án, vasárnap, a Miskolci Egyetem E/4-es kollégiumának tornatermében 11 órai kezdéssel, egymással párhuzamosan három NB-s csapatmérkőzést rendeznek meg.

- Tudomásom szerint Miskolcon nem volt még példa arra, hogy egy napon, egy helyszínen, egy időben egyszerre három nemzeti bajnoki csapatmérkőzést rendezzenek- fogalmazott az egyetemiek szakvezetője. – A Bari Csaba és Kővári Balázs nevével fémjelzett, jelenleg a harmadik helyen tanyázó  DVTK NB I-es csapata itt játszik a listavezető, sokszoros válogatott és magyar bajnok Pázsi Ferencet is soraiban tudó fővárosi KSI ellen. A MEAFC NB II-es csapata a Debrecennel kiesési rangadót vív, melyen úgy gondolom, hogy mi vagyunk az esélyesebbek. Bízunk benne, hogy a nemrégen leigazolt Szűcs József mellett a többiek is kitesznek magukért! A MEAFC NB III-ban harmadik gárdája az első helyen jegyzett Ózddal mérkőzik meg. Nem elfelejtve, hogy vendégeinknél játszik az eddig 100 %-os teljesítményt nyújtó Oláh Krisztián, szeretnénk sikerrel venni ezt az akadályt. A három különböző bajnoki besorolású találkozót két-két asztalon bonyolítjuk le. A sportág kedvelőit, a szurkolókat szeretettel várjuk, a belépés díjtalan!