Élet a városban
Sport
Sport 2019. június 20.
III. Expert FPS Kupa Hejőkeresztúrban.

Harmadik alkalommal rendezi meg a Deboti VSE Hejőkeresztúrban országos vitorlás versenyét, az Expert FPS Kupát, június 29-30-án. A kupa a Magyar Vitorlás Szövetség versenynaptárában szereplő versenyek közül az egyetlen kiemelt (1.2 faktorszámú) ranglista verseny, amelyet a Dunától keletre rendeznek. Az idei kupa részleteiről szerdán délután tartottak sajtótájékoztatót.

Lokálpatrióta cégeknek a Deboti sportegyesületnek és néhány lelkes sportembernek köszönhetően újjáéledt az egykor nagy hagyománynak számító vitorlázás Miskolc környezetében. Tavaly csaknem 30-an vettek részt a versenyen, idén több mint 40 nevezőre számítanak a szervezők. Hajdú László az Expert Társaságok tulajdonosa kifejtette, szeretnék megmutatni, hogy ennek a sportágnak is helye van Miskolcon, Borsodban. Mint megtudtuk, idén először adják majd át a versenyen, a Kelet-Magyarország vitorlázásáért Expert FPS díjat.

– Minden korosztályt szeretnének megszólítani, akit érdekel a vitorlázás, vagy aki szeretné kipróbálni a vitorlázást – emelte ki. Hozzátette: szombaton 18 órakor lesz egy kerekasztal-beszélgetés a verseny helyszínén, ahol az egykezes vitorlázásról fognak beszélgetni.

Miskolc önkormányzata 500 ezer forinttal támogatta az idei versenyt. Rakaczki Zoltán sportért felelős polgármesteri biztos kiemelte, Miskolc önkormányzata a rendezvény támogatásával nem csupán az eseményt támogatja, hanem azt az elképzelést és sportszakmai tevékenységet is, ami itt folyik a vitorlás sportban. Mint mondta, a 90-es évek előtt nagyon komoly hagyománya volt a vitorlázásnak, a Miskolc környéki tavakon, ami a 2000-es években sajnos feledésbe merült. – Abban, hogy ez a sportág ismét erőre kapott, és kezd népszerűvé válni, a Deboti VSE-nek elvitathatatlan érdemei vannak – hangsúlyozta. Az egyesület munkássága kiemelkedő – folytatta –, hiszen foglalkoznak gyerekekkel, felnőttoktatással, táborok szervezésével – az elmúlt 5 évben több mint 600 fő vitorlázott náluk.

A verseny szakmai szervezését Bödör Gergely, a Deboti VSE szakmai vezetője, világbajnoki ezüstérmes és többszörös magyar bajnok vitorlázó végezte. Mint mondta, két hajóosztály fog a versenyen részt venni: a kalóz és a finn hajóosztály. 3-3 futamot terveznek a kétnapos versenyen. – A finn hajóosztály olimpiai hajóosztály, amiben van regnáló világbajnokunk, Berecz Zsombor személyében, aki a legutóbbi Európa bajnokságon dobogós helyezést ért el – emelte ki. Mint mondta, az elmúlt 10 évben, ha találkozott miskolciakkal és szóba került a vitorlázás, kiderült, hogy zömében a Balatonon vitorláznak. „Ezt a tendenciát szeretnénk átfordítani, amiben Miskolc önkormányzata nagyon nagy segítséget nyújt azzal, hogy támogatja ezt a versenyt, ezt a sportágat.

A helyszínt a Demeter Vitorlás Kemping biztosítja.

(Forrás: www.minap.hu)