Élet a városban
Sport
Sport 2020. október 19.
Idén is népszerű volt a „Barátság” belvárosi körpályája

A Miskolc Egészséges Ifjúságáért Alapítvány október18-án, vasárnap rendezte meg a 19. Miskolci Barátság Maraton névre keresztelt utcai futófesztivált.  A borsodi  megyeszékhely belvárosában kijelölt körpályán - az ország szinte minden részéből érkezve - közel hatszáz sportember rótta a köröket.

A verseny fővédnöke Veres Pál, Miskolc MJV polgármestere volt.  A védnökök, dr. Bogyay Ferenc, Miskolc város rendőrkapitánya, Demeter Péter, az MVK Zrt. vezérigazgatója, Osváth Zoltán, a Miskolci Városgazda Kft. ügyvezetője, Egri István, a Miskolc Városi Szabadidőközpont ügyvezetője az általuk vezetett intézmény munkatársaival, csakúgy, mint a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIŐR) tagjai nélkülözhetetlen segítséget nyújtottak a problémamentes rendezéshez.

A Miskolc MJV Önkormányzatának kiemelt támogatásával, a közreműködők példás összefogásának köszönhetően  életre hívott  verseny központja Generali Aréna előtti téren volt. Innen elsőként a legkisebbek lódultak neki, hogy teljesítsék a 600 méteres ovis futamot, majd jöttek a 7-11 évesek, akikre már 1800 méter várt.

Az 5,25 km-es körpályára először 10 órakor sorakoztak fel  a sportemberek.  A Nomád maraton és a HELL Energy minimaraton résztvevőit Borkúti László, önkormányzati képviselő, kulturális- és sporttanácsnok, a Szervező Bizottság elnöke rajtoltatta el.   A kerékpáros felvezetést Fenyvesi Ferenc, az MRCC sportolója vállalta magára, aki nélkül az utóbbi években nincs Barátság Maraton.

 Ott volt a maratoni mezőnyben a hosszútávfutás egyik legnagyobb legendája, a 100 km-es Európa-bajnok, Sparthatlon-győztes, hatszoros Bécs-Budapest Ultramaraton első helyezett Bogár János. Az elnyűhetetlen sportember, tavaly megnyerte a 20 év után nagy sikerrel újraindított, 115 km-es Kassa-Miskolc Ultramarathont. Bár János gyorsasága picit megkopott az évtizedek során, kitartása, a sportág iránti alázata ezúttal is mindenkiben tiszteletet ébresztett. Az pedig, hogy 56 évesen is  ott tudott lenni az abszolút 1-6.helyezettek eredményhirdetésén, ahol a dobogó hatodik fokára állhatott fel, több, mint elismerésre méltó. Ezen a távon az érmes pozíciók sorsa soha nem látott, szoros csatát hozott.  A diósgyőri színeket képviselő Bulitka László sokáig meggyőző előnyben haladt az élen, ám a táv második felében kénytelen volt egy rövid egészségügyi szünetet beiktatni.  A tehetséges sportember klasszisát mutatja, hogy ezt követően is vissza tudta venni vezető helyét, melyet megtartott a célba érkezésig.  A második és harmadik helyezett Csuja Gáborra és Ujlaki Viktorra sem kellett sokáig várniuk a nézőknek. A győztes után 22 (!) másodpercre, sprintbefutóval robbantak be a célba, mindössze 1 másodperc különbséggel. Halász Attilát a korábbi években többször is római harcosnak öltözve láthattuk a pályán. A 60. születésnapját idén ünneplő sportember idén sem hagyott fel ezen szokásával, és 3:30:54 órás remek idővel, jelmezben abszolválta a maratont.

 A hölgyeknél ott volt a Barátság Maraton többszörös női maratoni győztese, Szanyi Ágnes, aki ezúttal sem viccelt, rajt-cél győzelmet aratott! Ebben a versenyszámban próbált szerencsét Szloboda Anett, a Miskolc MJV önkormányzatának sport-csoportvezetője, aki kiválóan beosztva erejét, a nagyon dicséretes bronzérmet érdemelte ki. 

A Nomád félmaraton legnagyobb favoritja a korábbi győztes, pályacsúcstartó  Harsányi Tamás volt, aki kérlelhetetlenül robogott végig a 21 km-es távon és a másodikat is 5 perccel megelőzve, ismét nyerni tudott.  A női versenyben Nyitrai Katalin még magabiztosabb sikert aratott. A 19. Barátság Maratonon századszor (!) futotta le a félmaratoni távot dr. Mayer Krisztina, aki eddig már nyolcszor vett részt ezen a versenyen, és a legtöbbször a 21 km-es távot teljesítette.  A házigazdák a jubileum apropóján különdíjjal kedveskedtek a jelmezben futó sportolónőnek.

 A félmaratoni váltók a Nomád Terepfutó Suli sportolói vitték a prímet, hiszen a mellett, hogy a női és férfi versenyt is megnyerték, a férfiak között övék lett a 2. és 3. pozíció is.  Ebben a kategóriában Miskolc MJV Polgármesteri hivatalának „Girlpower” váltója ezüstöt nyert a hölgyeknél.  A Miskolci Egyetemi Atlétikai Club (MEAFC) három váltóval vesz részt az eseményen. Ott volt a csapatok egyikében Rakaczki Zoltán elnök is.

Az Unió-COOP kismaraton két tiszaújvárosi triatlonos sikerével ért véget. Bóna Kinga és Vágási Zoltán tempóját ezúttal senki sem bírta el.

Az esemény italtámogatója, a HELL Energy mintegy 40 futóval képviseltette magát az eseményen.

 A Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata által nyújtott támogatásnak köszönhetően valamennyi célba érkező egyedi befutóérmet vehetett át. Az eredményhirdetéseken az egyéni abszolút 1-6.helyezett női és férfi versenyzőket jutalmazták meg, míg a minimaratonon volt korosztályos értékelés is. Sűrűn csattogtak a fényképezőgépek a selfi-keretnél, mely újabb szép emlékhez segítette a hagyományosan remek hangulatú futófesztivál résztvevőit.

A 19. Miskolci Barátság Maraton kiemelt támogatói, partnerei: Nomád Sport Bolt-hálózat, Miskolc Városi Közlekedési Zrt., Miskolci Városgazda Kft., MIŐR Kft., HELL Energy, XIXO, Assist-Trend Észak Kft., Harsányi Bt.-Nyékládháza, Balajti Cukrászda-Miskolctapolca.

Eredmények

Nomád Maraton (42,195 km)

Női abszolút:
1. Szanyi Ágnes (Zöld Sportok Clubja) 03:19:29 óra
2. Muczáné Gulyás Erzsébet, 03:29:39
3. Szloboda Anett (Miskolc MJV Polgármesteri Hivatala) 03:32:31

Férfi abszolút:
1. Bulitka László (DVTK SE) 02:53:58 óra
2. Csuja Gábor, 02:54:21
3. Ujlaki Viktor, 02:54:22

 

Nomád Félmaraton (21,095 km), egyéni

Női abszolút:
1. Nyitrai Katalin, 01:32:22 óra
2. Győrfi-tavaszy Zsuzsanna, 01:41:34
3. Varga Dóra, 01:41:48

Férfi abszolút:
1. Harsányi Tamás (Bükki Műhely) 01:12:31 óra
2. Galántai György, 01:17:17
3. Berta Gábor (DVTK SE) 01:17:32

 

Félmaraton-váltó (4×5,27 km)

Nők:
1. Nomád-vad-unikornisok, 01:30:47 óra
2. Girlpower Miskolc MJV PH, 02:02:44

Férfiak:
1. Nomád Terepfutó Suli Elit, 01:18:40 óra
2. Nomád Terepfutó Suli Kószák, 01:20:42
3. Nomád Terepfutó Suli Raptorok, 01:23:58

 

Unio Coop Kismaraton (10,5 km)

Női abszolút:
1. Bóna Kinga (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 39:19 perc
2. Zákányi Panna, 40:44
3. Lövei Vanda, 41:00

Férfi abszolút:
1. Vágási Zoltán (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 36:01 perc
2. Kohári Szabolcs Gábor, 37:19
3. Jedlinszki Gábor, 37:23

 

Hell Energy Minimaraton (5,27 km)

Női abszolút:
1. Katona Korinna, 20:09 perc
2. Drótár Katalin, 20:17
3. Popovitch Olivia, 20.24

Férfi abszolút:
1. Csikós Csaba, 17:43 perc
2. Kovács István, 18:01
3. Kocsis Dávid, 19:03

 

Nomád gyermekfutam, kisiskolások (1800 m)

Leány abszolút:

1. Bakó Zsófia, 6:42 perc

2. Hajdu Gréta Emma, 6:45

3. Csikász Panni, 6:50

Fiú abszolút:

  1. Bana Gergely, 6:36 perc
  2. Izsák Csaba, 6:47
  3. Watt-Taylor John, 7:33

 

Nomád gyermekfutam, ovisok (600 m)

Leány abszolút:

1. Voda Kamilla, 1:50 perc

2. Molnár Zsófia, 2:01

3. Bede Lara, 2:03

Fiú abszolút:

1. Takács Ármin, 1:46 perc

2. Soltész Benedek, 1:54

3. Győrfi Konrád, 1:56.

Részletes eredmények:

http://maratonclubmiskolc.hu/result_2020_19barmar?Gender=All&Competition=1

(Fotók:Végh Csaba)