Élet a városban
Sport
Sport 2019. március 12.
Idén is jön Miskolcra Tour de Hongrie!

A Tour de Hongrie több mint kilenc évtizedes történetében első alkalommal mutatták be a verseny útvonalát gála keretében: az eseménynek március 12-én,  kedden az impozáns Budapest Music Center adott otthont. A legnagyobb magyar kerékpárverseny 2019. június 11-én Siófokon rajtol, a nemzetközi mezőny 6 versenynap alatt, 11 megyét érintve összesen 890 kilométert tesz meg a székesfehérvári befutóig. A "karaván" tagjai  június 13-án, csütörtökön Balassagyarmatról elrajtolva, 201 km és 2500 méter szintkülönbség leküzdése után  32. alkalommal "látogatják" meg Miskolcot. 

 

Az útvonal-bemutató gálát az M4Sport televíziós csatorna élőben közvetítette. Révész Máriusz, Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Dr. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatójának köszöntője után a Tour de Hongrie társadalmi szerepvállalásáról esett szó. A Magyar Kerékpáros Körversenyt szervező Vuelta Sportiroda a nemzetközi sporteseményt kísérő, kiemelkedő média jelenlétet felhasználva a közlekedésbiztonsági képzés és oktatás fontosságára hívja fel a figyelmet.

„Szívügyünk a biztonságos közlekedés, különösen a biztonságos kerékpáros közlekedés népszerűsítése, ennek érdekében az elmúlt évek során is igyekeztünk sokat tenni. Létrehoztuk a Bringa Akadémiát, amely a gyerekek körében tesz meg mindent a biztonságos kerékpározás elsajátításáért, ennek érdekében a mentorok szakmai képzésében is segítséget nyújtunk. Rendszeresen járjuk az országot ügyességi akadálypályánkkal, amely játékos formában a KRESZ fontosabb szabályait is megtanítja a kicsiknek. Részt vettünk a Közlekedő kisokos című munkafüzet elkészítésében is, az első kiadásban kétszázezer példányban megjelent kiadványt az általános iskolák negyedik osztályosai vehették kézbe” – mondta Eisenkrammer Károly, a verseny szervezőbizottságának elnöke.

Közvetlenül a Tour de Hongrie során is találkozhattak közlekdésbiztonsági kampányunkkal: tavaly a Tour de France felhívásához csatlakozva mi is hirdettük a másfél méteres oldaltávolság megtartásának fontosságát, a kampány logója az összetett győztesnek járó sárga mezen is szerepelt. Ebben az évben a kék szívecskét visszük körbe Magyarországon, a Tour de Hongrie során különféle rendezvényekkel, aktivitásokkal fogjuk felhívni a figyelmet a közlekedésbiztonság fontosságára.

A gála régi nagy bajnokok köszöntésével folytatódott: az első, 1925-ben megrendezett Tour de Hongrie-győztes Jerzsabek Károly fia, Jerzsabek Tibor vehetett át egy sárga mezt Dr. Princzinger Pétertől, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnökétől és Eisenkrammer Károlytól. A legidősebb, még élő Tour de Hongrie-győztes, a  85 esztendős Stámusz Ferenc egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy személyesen is jelen legyen a gálán, az 1964-es Tour-győztest otthonában látogatták meg a szervezők. A helyszínen köszöntötték az 1964-es Tour de Hongrie ezüstérmesét, Juhász Bélát, akit Cérna becenéven ismert a kerékpáros világ, s aki 1963ban sportszerűségi díjat kapott a Magyar Körverseny után. 
A szervezők a múlt nagy egyéniségeinek köszöntésével is jelezni kívánták, milyen fontosnak tartják a hagyományok ápolását. A verseny ebben az évben komoly jubileumhoz érkezik: a több mint kilenc évtizedes múltú Tour de Hongrie 40. kiírására kerül sor ebben az évben.

Ezt követően a jelenlevők - köztük Pfliegler Péter, Miskolc MJV alpolgármestere és Rakaczki Zoltán, Miskolc sportért felelős polgármesteri biztosa - megismerhették a 2019-es Tour de Hongrie útvonalát.

Miskolc immár 31 alkalommal szerepel rajt, vagy cél helyszínként a verseny történetében, már az első alkalommal, 1926-ban járt itt a Magyar Körverseny mezőnye. A keddi sajtótájékoztatón Pfliegler Péter  elmondta: az első megkereséskor megfontolták a részvételt, hiszen ez befektetést és rengeteg szervezést igényel. - Több szempontból is rendkívül jó ötletnek bizonyult, hogy a város akkor belevágott. Negyvenedik alkalommal rendezik meg a Tour de Hongrie-t és a verseny újkori történelmében harmadik alkalommal vehetünk részt a szervezésben. Miskolc lényeges szereplője a versenynek, az egyik itteni útvonal a 2018-as versenyben nem csupán a legérdekesebb, de a legizzasztóbb etap is volt - hangoztatta az alpolgármester, hozzátéve, hogy a versennyel kapcsolatban három tényezőt tart fontosnak hangsúlyozni. Egyrészt azt, hogy a verseny kiemelkedő teljesítményt kíván meg a sportolóktól, másrészt a turisztikai hatást, reklámértéket, harmadrészt pedig a közlekedésbiztonságot, amely kiemelt jelentőségű.

Pfliegler Péter arról is szólt, hogy a városvezetés fontolóra veszi további kiegészítő rendezvények szervezését is,a mezőny Miskolcra érkezésekor. Mint elhangzott, a városi Bike Day programot többször nagy sikerrel szervezték már meg, tavaly több mint 5000 fő vett részt rajta. – Örömmel vettük a 2019-es részvételre való meghívást, azt hiszem a rendezvény arra is bizonyítékot jelent, hogy Miskolc egy igazi sportváros - emelte ki az alpolgármester.

Eisenkrammer Károly elmondta, több szempontot is figyelembe vettek az útvonal kialakításánál. Tekintettel arra, hogy 2018-ban a nehezebb, hosszabb emelkedőkkel tarkított szakaszokon a magyar versenyzők is ígéretesen szerepeltek, igyekeztek az idén több emelkedőt az útvonalba iktatni. Egy rövid videóinterjúban Valter Attila, a CCC Developement Team versenyzője is számukra kedvezőnek ítélte az idei útvonalat.

Eisenkrammer Károly hozzátette: 2019-ben több helyszínen is futamokat indítanak az amatőr kerékpárosok számára, így a nagyközönség is átélheti majd, mi vár a profi kerékpárosokra.

A főszervező szólt a televíziós közvetítésekről is: Magyarországon ebben az évben is élő közvetítéssel jelentkezik majd minden nap az M4Sport. Az Eurosporton is jelen lesz a Tour de Hongrie: keddtől vasárnapig minden nap 48 perces esti összefoglalót láthatnak a nézők. Sőt, az utolsó két szakaszon másfél órás élő közvetítésre is sor kerül a nemzetközi sportcsatornán!

Eisenkrammer Károly megjegyezte: a sportcsatornával három éves együttműködési megállapodás született, ahogyan a Tour de France főszervezője, az Amaury Sport Organisation is komoly segítséget nyújt a verseny nemzetközi médiamegjelenésének növeléséhez.


Merre járt a magyar Tour? 
A verseny több mint kilenc évtizedes történetében összesen 229 szakaszra került sor. A leghosszabb Tour az 1962-es volt a maga 1393 kilométerével, amíg a legtöbb szakaszt (10) 1994-ben írták ki. A legtöbbször, 76 alkalommal Budapest volt rajt vagy cél helyszíne, a fővárost Miskolc (31), Debrecen (24) és Szombathely (23) követi. A Magyar Kör négy évben lépett át jelenlegi határainkon, 1942-ben és 1943-ban a visszacsatolt erdélyi területeken járt, 2007-ben és 2008-ban pedig Szlovákiában vendégeskedett a Tour de Hongrie.

SIÓFOK Siófokon gyakran megfordul a Tour de Hongrie mezőnye, először 1962-ben volt rajthelyszín a Magyar Körversenyen, majd 1964-ben, 1993ban, 1997-ben, 1998-ban, 2003-ban, 2016ban, 2017-ben és tavaly, 2018-ban is Tourállomás volt a Balaton parti város. Tavaly Patrick Schelling jóvoltából svájci siker született a siófoki prológon.
VELENCE Velence harmadszor lesz a Tour de Hongrie programjának része, ahogyan a hazai kerékpáros életben is egyre nagyobb szerepet követel magának a Velencei-tó partján fekvő város. Az egyik legnépszerűbb hazai kerékpárút látogatói mellett ezúttal a profik mezőnye is Velencére teker, június 12-én innen indul útjára a viadal első szakasza.
ESZTERGOM Az Árpád kori Magyarország fővárosa, Szent István szülővárosa, a magyar katolikus egyház központja, Esztergom napjainkban a turizmus egyik fontos célpontja. Vadonatúj helyszín lesz a Tour de Hongrie történetében, hiszen a Magyar Kerékpáros Körverseny mezőnye korábban még sosem járt a Duna parti városban.
BALASSAGYARMAT Balassagyarmat, a Legbátrabb Város, Palócország fővárosa fontos jubileumot ünnepel: száz évvel ezelőtt, 1919-ben a szülőföldjükért vérüket adták a város polgárai. A nógrádi város eddig egyszer volt a Tour de Hongrie házigazdája: kilencven esztendeje, 1929-ben innen indult a viadal utolsó szakasza, amely abban az esztendőben Szenes Károly győzelmét hozta.
MISKOLC A borsodi főváros a Tour de Hongrie történetében rögtön Budapestet követi: kilenc évtized alatt összesen 31 alkalommal volt rajt vagy befutó helyszíne Miskolc! Először 1926ban járt itt a Magyar Körverseny mezőnye, a jubileumi, harmincadik látogatásra 2017-ben került sor. Tavaly a német Holler „pimasz” győzelmét ünnepelhette a miskolci közönség.
KAZINCBARCIKA Kazincbarcikán 2006-ban és 2007-ben is megfordult a Magyar Körverseny mezőnye, 2018-ban pedig igen fontos helyszín volt a Tour de Hongrie történetében, a mezőny a színek városában fejezte be a Magyar Körversenyt. A szakaszgyőzelmet a német Holler szerezte meg, s itt húzhatta fel végleg a sárga trikót az olasz Manuel Belletti.
TISZAFÜRED A Tisza-tó legnagyobb városán már jó néhány alkalommal áthaladt az évek során a Tour de Hongrie mezőnye, de 2019-ben lesz az első alkalom, hogy Tiszafüred lesz egy szakasz rajthelyszíne.
HAJDÚSZOBOSZLÓ Magyarország legnagyobb termálvizű fürdőhelyén ért tavaly célba a körverseny harmadik szakasza, amelyet hosszú szökés végén az ukrán Bratascsuk nyert meg. A városban – amely a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák tekintetében  Magyarország  harmadik  legnépszerűbb szerűbb települése – eddig is fontos közlekedési eszköz volt a kerékpár.
KARCAG Karcag hatodszor lesz rajt- vagy célállomás a Tour de Hongrie programjában, 2004, 2015, 2016, 2017 és 2018 után ezúttal is a Nagykunság fővárosából rajtol majd a királyetap. Három éve látványos sprintben dőlt el az első hely sorsa a karcagi befutón: a litván Kaupas nyert. Két éve az ausztrál Sunderland, tavaly pedig az olasz Belletti kezdte itt sárga mezben a szakaszt.
GYÖNGYÖS/KÉKESTETŐ A Tour de Hongrie történetében a kilencedik alkalommal lesz hegyibefutó Magyarország legmagasabb pontján, a Kékestető csúcsán. A hegytetőig vezető, nagyjából tizennyolc kilométer hosszú, helyenként 10 százalékot is meghaladó meredekségű emelkedő szinte minden alkalommal döntő befolyással bírt az összetett verseny végeredményére.
KECSKEMÉT Már több mint fél évszázaddal ezelőtt, 1964-ben is szerepelt a Tour de Hongrie programjában, akkor az NDK-beli 
Taufmann nyerte a befutót a Hírös városban. Legutóbb 2015-ben járt itt a Magyar Körverseny, amelynek immár kilencedik alkalommal lesz házigazdája Bács-Kiskun megye székhelye.
SZÉKESFEHÉRVÁR Fejér megye fővárosa negyedszer lesz rajt vagy célhelyszín a Magyar Körversenyen. Először 1933-ban volt Székesfehérváron befutó, majd 1964-ben ért célba itt a karaván. Tavaly – több mint fél évszázad után – ismét szakaszgyőztest avattak a koronázóvárosban, az olasz Matteo Moschetti nyerte a látványos sprintbefutót.

A 2019-ES TOUR DE HONGRIE PROGRAMJA

Június 11. (kedd):     Prológ, egyéni időfutam, Siófok–Siófok (4 km) 

Június 12. (szerda):     1. szakasz, Velence–Esztergom (194 km) 

Június 13. (csütörtök):   2. szakasz, Balassagyarmat–Miskolc (201 km)

Június 14. (péntek): 3/a. szakasz, Kazincbarcika–Tiszafüred (115 km)

Június 14. (péntek): 3/b. szakasz, Tiszafüred–Hajdúszoboszló (69 km)

Június 15. (szombat) 4. szakasz, Karcag–Gyöngyös-Kékestető (138 km)

Június 16. (vasárnap)    5. szakasz, Kecskemét–Székesfehérvár (169 km)

(Forrás: www.tdh.hu)