Élet a városban
Sport
Sport 2020. január 25.
Hozta a kötelezőt az Aluinvent DVTK

A Női Kosárlabda NB I. A-csoportjának 17. fordulójában, január 25-én, szombaton a Vasas Akadémia csapatát fogadta az Aluinvent DVTK, és esélyeshez méltóan, végig vezetve 99-69-re győzte le ellenfelét.

A találkozó első perce nem hozott gólt, majd az elhibázott dobások után Morrison kezdte a pontgyártást egy 2+1-essel. majd Fraser közelijére Walker-Kimbrough reagált négy egységgel (7-2). A 4. percben Tóth Orsolya klasszikus tempókosarával közelített a Vasas, a másik oldalon Morrison büntetőzött hibátlanul és Goree is feliratkozott a pontszerzők közé, ráadásul a kettesét követően a következő akciót is ő fejezte be egy hárompontossal, nem csoda, hogy a vendégek időt kikérték első idejüket (14-5). Úgy tűnt, Földi Attila szavai nyugtatólag hatottak az övéire, ezt jelezte Fraser négy pontja, de Goree újabb triplájával és a csereként beállt Kányási könnyű kosarával „közte tíz” lett (19-9). A folytatásban lendületben maradt a Diósgyőr, és elsősorban Goree vezérletével növelték az előnyt. A Vasas teljesen lefagyott és a negyedben már nem is volt eredményes, míg az Aluinvent DVTK egy ritkaságszámba menő 17-0-s rohammal megnyugtató előnyre tett szert (31-9).

A második játékrész elején Karlócai Júlia hármasával életjelet adott a Vasas, erre Kiss Angi válaszolt a palánk alól, Böröndy közelijére pedig Maja Škorić egy 2+1-es akcióval (36-14). A folytatás is kiegyenlített játékot hozott, a vendégeknél elsősorban Tóth és Murray húzta a szekeret, a hazai csapatban Szücs, Kiss és Škorić is eredményes volt ebben a periódusban (44-25). A szünetig tovább folytatódott a gólfesztivál, aminek a kilátogató nézők örültek a legjobban, és egy labdaszerzést követő gyors leindítás végén Zele ziccerével átugrotta félszáz pontot a Cziczás-csapat (51-29).

A térfélcsere után harmadik próbálkozásából Katona talált be, majd Fraser vezérletével beindult a Vasas is, az Aluinvent DVTK-ból Morrison szórt hat pontot a találkozó ezen szakaszában (59-39). Fraser büntetőivel és Walker-Kimbrough középtávolijával folytatódott a mérkőzés, majd Murray és Tóth értek el könnyű kosarat (61-45). A negyed végét megnyomták a vendéglátók, sorrendben két Zio-büntetőnek, egy Shatori-duplának és Szücs Réka hármasának tapsolhatott a közönség. A játékrész zárásaként WNBA-bajnok játékosunk és Budácsik sem hibázta el a büntetőit, végül még Szücs is szórt egy újabb triplát (73-47).

Négy Vasas-ponttal kezdődött a záró felvonás, aztán Walker-Kimbrough volt eredményes a számára szokatlan centerpozícióból. A fővárosi együttes láthatóan igyekezett faragni a tetemes hátrányából, Kányási szép csont nélküli hárompontosa igyekezett ennek gátat szabni (78-54). A DVTK elkapta a fonalat, Goree duplája után Maja Škorić hozta kihagyhatatlan helyzetbe Zele Dorinát, időt is kértek a piros-kékek (82-54). Murray két közelije között Pusztai dobása volt pontos, Kányási, Zele és Murray újabb dupláját követően Szücs célzott jól (90-60). Három perc volt még ekkor hátra a találkozóból, a DVTK igyekezett maximálisan kiszolgálni a drukkereit és nagyon hajtott a száz dobott pont elérésére. Másfél perccel a vége előtt lehetőséget kapott edzőjétől Frindt Niki is, aki rögtön egy szép középtávolival hálálta meg a bizalmat, majd mintegy fél perccel később Pusztai is bevágott egy hármast. A bűvös száz pont elérése végül ugyan nem sikerült, de ezt senki sem bánta különösebben, magabiztos győzelmet aratott az Aluinvent DVTK (99-69).

Női Kosárlabda NB I. A-csoport, 17. forduló

Aluinvent DVTK - Vasas Akadémia 99-69 (31-9, 20-20, 22-18, 26-22)

Miskolc, Generali Aréna, 800 néző Játékvezetők: Minár László Balázs, Balogh Gyula, Szilágyi Bálint.
DVTK: Medgyessy, Walker Kimbrough 12, Pusztai 9/3, Goree 16/6, Morrison. Csere: Kányási 7/3, Škorić 8, Kiss A. 6, Zele 10, Szücs R. 10/6, Katona 2, Frindt 2. Vezetőedző: Cziczás László.
Vasas: Murray 17/3, Böröndy 4, Budácsik 5, Tóth O. 15, Fraser 18. Csere: Szerencsés, Karlócai 3/3, Vukov 2, Heljić 5, Madár E., Smailbegović. Vezetőedző: Földi Attila.

Cziczás László: - Egyik szemem sír, a másik nevet. Játékosaim nagyon sok energiát beleadtak ebbe a mérkőzésbe és szép győzelmet arattak. Másrészt viszont nem jó érzés az ország egyik legtehetségesebbb játékosát és edzőjét letörve látni. Nagyon készültünk erre az összecsapásra, mert a Vasas komoly játékerőt képvisel és ezt többször bizonyította már. Mi profi csapat vagyunk, azzal tiszteltük meg ellenfelünket, hogy végig hajtottunk. Ellentmondást nem tűrően játszottunk az első tíz percben, amivel el is döntöttük a találkozót, viszont ellenfelünk ezután nem esett össze, és jó játék alakult ki.

Földi Attila: - Olyan mintha egész héten nem csináltunk volna semmit, pedig jó edzésmunkát végeztünk, aztán idejövünk és tíz perc alatt lerendezzük a mérkőzést, leginkább persze saját hibáinknak köszönhetően. Mindig rossz kikapni, de itt legalább annyiból jó, hogy a barátom nyert. 

Az Aluinvent DVTK a következő bajnoki fordulóban a BEAC vendége lesz. A mérkőzés február 1-jén szombaton 16 órakor kezdődik a fővárosban. 

(Forás: www.dvtk.eu)