Élet a városban
Sport
Sport 2020. január 08.
Hosszabbítás után szakadt csak meg a miskolci sorozat

Rendkívül kiélezett küzdelmet hozott az ismét két azonos mérleggel (8 győzelem, 6 vereség) álló csapat , a Budafok és a  MEAFC  január 7-i mérkőzése.

Már az első negyedben látszott, hogy mindkét fél komoly hangsúlyt igyekszik helyezni a védekezésre. A pontszegény nyitányhoz azonban a csapatok rossz dobószázaléka (30% ill. 27%) is nagyban hozzájárult (15-12).

A folytatásban Kozák M. kosarai mellett Takács és Thornton is betalált távolról, így hiába látszott távolodni a Kovács-Puszta vezette hazai csapat, a félidő ismét szoros volt az állás (34-30).

Kozák B. ponterős játéka és egy addiginál stabilabb miskolci védekezés fémjelezte a harmadik negyedet. A lepattanók begyűjtése után jó százalékkal értékesítve a közelieket meg is ugrottak Lippaiék. Egy betörésnél Kozák M. és Homoki ütközött össze a levegőben, amely után a vendégek magasembere – később kiderült – orrcsonttörést szenvedett, így számára befejeződött a találkozó (49-51).

A negyedik részben Takács triplájával és Kozák M. tempójával már kilenccel is vezetett a MEAFC, ám a legrosszabbkor pár hirtelen és kapkodó döntéssel visszahozták a meccsbe a Budafokot. Thornton egy végső labdaszerzést követően döntetlennél még megiramodott, ám a ziccerdobás pillanatában megcsúszott, így győzelem helyett következhetett a hosszabbítás (65-65).

Zsinórban három eladott labdával indított a Miskolc, Siklós pedig túl könnyű ziccert dobhatott. Takács büntetőből egyenlített, majd következett a negyedik miskolci eladott labda egy ki nem kényszerített lépéshiba formájában. Kovács hármassal büntette a sorozatot. Thornton szintén triplázott, ám Varga pontjai után a fejben a szokottnál fáradtabb vendégek már nem tudták megfordítani a mérkőzést (84-78).

A két csapat egy hét múlva újra találkozik majd a Hepp-kupában.

 

Budafok-MEAFC-Miskolc 84-78 (15-12, 19-18, 15-21, 16-14, 19-13)

NB I/B Piros csoport 15. forduló. Budafok, 100 néző.

Vezette: Gaál István, Bagi Bálint, Kéri István.

Budafok: Puszta (17/6), Lados (14), Kovács (19/6), Varga (13), Horváth (2). Csere: Mészáros (7/6), Jilling (4), Fehér (4), Siklós (2), Nagy, Tóth. Edző: Károly Máté.

MEAFC: Pap, Takács (14/6), Kozák (14/3), Thornton (19/9), Béres. Csere: Kozák B. (16/3), Lippai (12), Homoki (4), Sándor. Edző: Drahos Gábor.

Károly Máté (Budafok): - Nagyon nagy mérkőzést játszottunk! Azt gondolom, hogy mind a két csapatnak kijár a gratuláció, mind a két csapat kitette a szívét a pályára. Ahogy korábban már többször, ma is egy padról beszálló játékosunknak köszönhetjük a győzelmet: Siklós Olivér olyan impulzusokat adott a csapatnak, amelynek köszönhetően előbb hosszabbításra tudtuk menteni a mérkőzést, majd ott felőrölve az ellenfelünket meg is nyertük azt. Gratulálok a csapatomnak és a Miskolc együttesének is!

Drahos Gábor (MEAFC-Miskolc): - Először is gratulálok a játékosaimnak, mert egy nagyon komoly mérkőzésen bizonyították azt, hogy lehet rájuk számítani. Már-már úgy tűnt, hogy megvan ez a meccs, de Homoki kiválása egyértelműen a hazaiaknak kedvezett, akik vissza tudtak jönni a meccsbe. Ennek ellenére a rendes játékidő végén is a kezünkben volt a labda döntetlennél, ám sajnos hosszabbítás lett, ahol kikaptunk. Ettől függetlenül le a kalappal a csapatom előtt, a sok hiba ellenére is úgy harcoltak, ahogy kell. Szép munka volt, nincs más hátra, jövő kedden újra bizonyíthatunk ezen a pályán a Budafok ellen.