Élet a városban
Sport
Sport 2019. június 12.
Hatvan tehetséget díjaztak a Miskolci Sportiskola évzáróján

Rendkívül eredményes időszak lezárásaként tartotta meg szokásos évzáró, díjkiosztó ünnepségét a Miskolci Sportiskola: 60 országos bajnokot, fiatal miskolci tehetséget köszönthettek a Művészetek Házában, június 12-én, szerdán délután.

A Miskolci Sportiskola mára már a megye, a régió legnagyobb utánpótlásbázisává nőtt. Rakaczki Zoltán sportért felelős polgármesteri biztos úgy fogalmazott köszöntő beszédében: a sportiskola, az egyesületi sportiskolák között, minden évben – így tavaly is – a dobogón végzett. – 2011-ben, 2012-ben, 2016-ban és 2017-ben az ország legeredményesebb sportiskolája címet érdemelte ki – emelte ki.

 

Illyés Miklós, a Miskolci Sportiskola ügyvezetője elmondta, az országos versenyeken egyre eredményesebben és sikeresebben szerepelnek a fiatalok. Mint mondta, az úszás, a judo, az atlétika, a birkózás sportágakban már világversenyeken is szerepelnek sportiskolások és egyre több sportági finálénak adhat otthont Miskolc városa.

 

Szerda délután 15 sportág 60 országos bajnokát jutalmazta a sportiskola vezetése.

A hosszabb távú célkitűzések között szerepel és ad majd egyre jobb lehetőségeket a sportoló fiataloknak, hogy az egyetem képzési csomagjában, sportszervezői szak beindítása is szerepel – hangzott el a Miskolci Sportiskola évzáró ünnepségén.

(Forrás: www.minap.hu, fotó: Mocsári László)