Élet a városban
Sport
Sport 2019. február 03.
Három pontot hozott Érsekújvárról a DVTK Jegesmedvék

A HC Nové Zámky ellen lépett jégre február 3-án, vasárnap délután a DVTK Jegesmedvék és mindhárom pontot elhozta közvetlen riválisa otthonából. A találkozó 18. másodperében Kiss Dániel szerezte meg a vezető találatot, majd a rengeteg helyzet ellenére az utolsó percig nem esett újabb gól. 21 másodperccel a végső dudaszó előtt Loiseau talált az üresen maradt kapuba, majd Hruška megszerezte a szépítő találatot, de ez csak arra volt elegendő, hogy elrontsa a bravúrosan védő Vay Ádám shutoutját.

   Vendég szempontból nagyszerűen indult a találkozó, hiszen Kiss Dániel már a 18. másodpercben megszerezte a vezetést. Loiseau passzolt a fellépő Kissnek, aki a félpályán átlépve lőtt Kristín kapujába (0-1). A következő cserében centiméterekem múlott, hogy nem duplázódott meg az előny, hiszen Kristín ismét bizonytalan volt, de a rajta átcsorgó korongot egy hazai védő az gólvonalon megállította. Ezt követően mindkét csapat folyamatosan nyomás alatt tartotta ellenfele kapuját és szép számmal jegyezhettünk fel kaput eltaláló lövést. A 7. percben megszületett a találkozó első kiállítása, a gólszerző Kiss Dániel kapott két perces büntetést palánkra lökésért. A létszámhátrány alatt Vay két nagy bravúrt is bemutatott, és a védők is remekül dolgoztak, Magosi egy önfeláldozó blokk után a jégen maradt, de pár cserével később folytatni tudta a játékot. Egyenlő létszámban kevés játékmegszakítással, gyors tempóban és sok kapuralövéssel játszottak a csapatok. Hazai oldalon Štrauch, vendég oldalon pedig Pance előtt adódott a legnagyobb lehetőség. A játékrész második felében mindkét oldalon feljegyezhettünk egy-egy kihasználatlan emberelőnyt.

   A második harmadban nem lassítottak a csapatok, sőt még nagyobb sebességben küzdöttek a felek. A 25. percben Somogyi és Miskolczi lépett ki és támadott egy védő ellen, de előbbi lövését Kristín bravúrral védte. Kifejezetten nyíltak játszottak a csapatok, aminek eredményeként folyamatosan létszámfölényes támadásokat vezettek a csatárok és csak a két kapus remek teljesítményén múlt, hogy nem változott az eredmény. Hazai oldalór előbb Štrauch hagyott ki egy helyzetet, majd a 36. percben a miskolci kapujánál alakult ki egy nagy kavarodás, aminek a végén Vay védett a mamuttal. A harmad végén az érsekújváriak játszhattak létszámfölényben, de helyzeteket mégis Kristín kapujánál alakultak ki. Vas és Miskolczi is kiugrott a védők között, akciójuk végén pedig Kristín hárított.

   A záró játékrész harmadik percében Pospišil lépett ki két vendég védő szorításában és a játékvezető úgy ítélte meg, hogy Somogyi szabálytalanul akadályozta meg a gólszerzésben, ezért büntetőt ítélt. A végrehajtó szintén Pospišil volt, aki Vay lába között próbálta meg ellőni a korongot, sikertelenül. A folytatásban nagy lendülettel támadott a hazai csapat, de jól működött Glen Hanlon csapatának védekezése, így egészen az 50. percig nem alakult ki helyzet Vay kapujánál. Ekkor Szirányi és Zboŕil páros büntetése miatt négy a négyben játszottak a felek és Rogoň találta el a felső vasat. Két perccel később újabb dulakodás alakult ki a vendég kapunál, ezúttal Milam és Zboŕil ült ki a büntetőpadra. Másfél perccel a végső dudaszó előtt időt kért Milan Jančuška és mezőnyjátékost küldött kapusa helyett a jégre. Helyzetig nem jutott a hazai csapat, sőt Loiseau az üresen maradt kapuba lőtte a korongot (0-2). Ezzel még nem zárult le a mérkőzés, hiszen négy másodperccel a vége előtt Hruška lőtt a kékvonalról Vay kapujába, de ez már csak arra volt elegendő, hogy a 47 védést jegyző Vay Ádám shutputját elrontsa. Glen Hanlon együttese rendkívül fontos három pontot hozott el közvetlen riválisa otthonából és egy meccsel kevesebbet játszva 7 pontra megközelítette a rájátszást érő hatodik pozíciót.

Tipsport Liga

40. forduló

2019. február 3. 16:00

HC Nové Zámky - DVTK Jegesmedvék 1-2 (0-1, 0-0, 1-1)

Érsekújvár, Zimný štadión, 1.234 néző, játékvezetők: Peter Stano, Vladimír Goga, Oto Durmis, Martin Krajcík

HC Nové Zámky:  Kristín (Košarišťan) - Zatko, Hain, Novák, Ordzovensky, Kudla, Hatara, Henderson, Slávik, Jurik, Zboŕil, Ruckay, Urban, Bajtek, Rogoň, Štrauch, Hruška, Pospišil,  Andersons, Fábry, Jakúbek, Ondursek, Vezetőedző: Milan Jančuška

DVTK Jegesmedvék: Vay (Adorján) - Crawford, Kiss, Szirányi, Láda, Milam, Gőz, Kulmala, Vas, Pance, Magosi, Harrison, Loiseau, Somogyi, Galanisz, Miskolczi, Vojtkó, Albert, Parizek, Vezetőedző: Glen Hanlon

Milan Jančuška: - Az első harmad után jobbak voltunk ellenfelünknél, de ezt a sportágat is gólra játszák. Nagyon csalódott vagyok az eredmény miatt.

Glen Hanlon: - Egy hosszú buszút után sikerült jól kezdeni a találkozót és domináltunk az első harmadban. A második játékrésztől nagy nyomás alá helyezett minket a hazai csapat, de Vay Ádám remekül védett, nagy szerepe volt a sikerben. Tudtuk, hogy ha versenyben akarunk maradni a hatodik helyért, akkor meg kell nyernünk a meccset és ez sikerült is. Gratulálok a csapatomnak!

(Forrás: www.dvtk.eu)