Élet a városban
Sport
Sport 2020. július 20.
Görömböly ezúttal is kiváló „otthona” volt a hegyikerékpározásnak

A BORSOD MTB BAJNOKA SERIES (B-MTB Series) elnevezésű hegyikerékpáros versenysorozat idei  2.futamát július 19-én, vasárnap rendezte meg a miskolci HOTE SE. A görömbölyi pályákon ezúttal is látványos csatákat tekinthettek meg a sportbarátok.

A versenyközpontot Miskolc-Görömbölyön, a pincesorom, a Grál Pince szomszédságában jelölték ki a rendező HOTE SE tagjai, akik reggeltől késő délutánig remek hangulatot teremtettek a résztvevők és családtagjaik, kísérőik számára.

- A szombaton leesett eső kicsit trükkössé tette a pályát, de ez szinte csak a nagy kört érintette, vasárnap viszont csoda időnk volt, kisütött a nap! -  tudtuk meg Molnár György főszervezőtől, aki a master férfi kategóriában ezúttal is nyeregbe pattant és másodikként érkezett célba. - Az előnevezések számából (128 fő) már láttam, hogy nem leszünk kevesen, ami beigazolódott. Tömeg volt a pincesoron is, összesen biztosan arra járt 350-400 ember, de ezt a számot nehéz megsaccolni. A gyerekek futamaival kezdtünk, a kicsik szokás szerint nagy csatákat vívtak, a szülők velük együtt, hatalmas szurkolás közepette  élték meg a küzdelmeket. Majd jött egy újdonság a hobbi kategória, az amatőr bringásoknak. A 2 km-es könnyített pályán rendezett  erőpróbát „buli” futamnak találtuk ki, de jó kis verseny kerekedett ebből is. Ezt követően megkezdődött a nagy pályás verseny, mindenkinek bejött az új pálya vonalvezetése és a jó idő már kezdte felszárítani a saras részeket is. A nők, szeniorok és nagyobb gyerekek betörték az útvonalat az elit futamra, így akkora már egészen jól használható, túlnyomó részt  száraz,  jól tekerhető pálya várta a sportolókat. A felnőtt férfiak futamában öcsém, Molnár Péter erődemonstrációt mutatott be,  nagy fölénnyel, magabiztosan nyert abszolútban. A felnőtt nőknél a pilisi Oravecz Lora nyert, a miskolci Gál Erika pedig bronzérmes lett. A rendezői csapat és a magam nevében nagy köszönetet kell mondjak mindenkinek, aki segített eljutni idáig, létrehozni és ilyen színvonalassá tenni ezt a versenyt. Sokan vannak, felsorolni sem lehet azokat, akik évek óta segítenek. Legfontosabb segítőim a családom és a HOTE SE tagjai. Ahhoz pedig, hogy ezúttal is ilyen nagyszerű viadalt hozzunk össze, sok-sok támogatóra is szükségünk volt. Köszönet az Auchan, a Decathlon, a Praktiker, a Grál Pince, a Nagy-Szögedi Pincészet,a  Mokka House, a Fireplace Kft, a Bikegift.hu, a Jaf Holz Kft, Miskolc MJV Önkormányzata, Borkúti  László, Görömböly önkormányzati képviselője, a Görömbölyi Általános Iskola, a Görömbölyi Kultúrális Egyesület, Görömböly Polgárőrsége, Bükkszentkereszt Önkormányzata, a Gyenes Ágnes kisvirág varrószoba, a Hell és XIXO, a Factory Aréna, az Émi Fagyizó, valamint a területtulajdonosok, Tóth József és Boros Gábor segítő közreműködéséért, támogatásért. Külön köszönetet érdemelnek még barátaim, Dovák Dávid, aki ismét csillogtatta fantasztikus speeker képességeit, Kalotai Norbert, aki a jó zenéket szolgáltatta, valamint a nevezésnél ügyesen segédkező hölgyek, és a fotósok, Vígh Attila,  Hörömpöli Tamás, Molnár  Tibor, Bencze András, továbbá a drón-videós, Gajdos Tamás, akik megörökítették az esemény minden történését.

Győztesek:

Felnőtt férfi: Molnár Péter (HOTE)
Master férfi: Szaszkó Gergő (Eger MTB)

Hobbi férfi: Kanyó Gábor (Bükkzsék)
Felnőtt női: Oravecz Lora (Pilis Cross Country Club)
Senior férfi: Boros Gyula (Miskolc)
U17 fiú: Magyar Bendegúz (Kis-Galya KSE)
U15 fiú: Magyar Botond (Kis-Galya KSE)
U15 leány: Tóth Réka (Kis-Galya KSE)
U13 fiú: Feledy Bence (Kis-Galya KSE)
U13 leány: Tóth Emese (Kis-Galya KSE)
U11 fiú: Stolczenberger Zalán (Kis-Galya KSE)
U11 leány: Rákosi Maya Emma (DKSI, Debrecen)
U9 fiú: Nagy Levente (Nyíregyháza)
U9 leány: Trám Noémi (Kis-Galya KSE)
U7 fiú: Mády Áron (Miskolc)
U7 leány: Magyari Blanka (Miskolc)

A verseny részletes eredményeit a http://www.borsodmtbbajnoka.hu/wp-content/uploads/2020/07/B-MTB-Series-2.-futam-G%C3%B6r%C3%B6mb%C3%B6ly-teljes-eredm%C3%A9nylista.pdf  linken lehet megtekinteni.

(Fotók: Molnár Tibor)