Élet a városban
Sport
Sport 2020. december 08.
Geri Gergely a Diósgyőr új vezetőedzője

A Bodrogközből érkezik a DVTK új vezetőedzője. A 43 esztendős Geri Gergely a magyar-szlovák határtól mindössze öt kilométerre fekvő Királyhelmecen született. Labdarúgóként és edzőként is többször járt Diósgyőrben ellenfélként.

- Az első megkereséskor az jutott eszembe, hogy ez egy óriási kihívás és bizonyítási lehetőség, hiszen a Diósgyőr egy nagy múltú klub - nyilatkozta Geri Gergely, a DVTK új vezetőedzője. - Nem szeretek feleslegesen sokat beszélni. Egy dolgot ígérhetek, kemény munkát. Mindent meg fogunk tenni, hogy sikeresek legyünk. Megnéztem a játékosállományt és a csapat néhány mérkőzését, de a személyes találkozás sokkal fontosabb a játékosokkal, így nagyon várom már az első edzést. A munkámat a DVTK korábbi játékosa, a legutóbb az SBTC csapatát irányító Rubint Richárd segíti majd másodedzőként, azt hiszem, hogy őt nem kell bemutatnom a szurkolóknak.

- Az idei évet jól kezdte Feczkó Tamás és a csapat, azonban a koronavírus-járvány miatti tavaszi leállást követően már elmaradtak az eredmények, és ez idén ősszel sem változott - tette hozzá Benzés Miklós, a DVTK sportigazgatója. - Őszintén sajnálom, hogy így alakult, de nem volt más lehetőségünk, mint hogy változtassunk. Sok sikert kívánok Feczkó Tamásnak! Új vezetőedzőnk, Geri Gergely munkásságát már figyeljük egy ideje, ő egy feltörekvő, fiatal szakember, aki biztos vagyok benne, hogy új mentalitást fog hozni Diósgyőrbe.

Geri Gergely Királyhelmecen született, ugyanitt ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, majd 17 esztendősen Tőketerebesre igazolt. Rimaszombaton vált belőle szlovák élvonalbeli játékos. Labdarúgóként megfordult a homonnai, a nagymihályi, majd rövid ideig a nyíregyházi csapatban is. Innen került vissza Rimaszombatra, ahol hosszú éveket töltött játékosként és további kettőt edzőként. Sérülés miatt 36 esztendősen visszavonult a profi labdarúgástól, és belekezdett az edzői munkába, de alacsonyabb osztályú csapatokban még pályára lépett. 

Aktív labdarúgóként szerezte meg az UEFA B-, majd az UEFA A-licences edzői diplomát, azóta pedig UEFA Pro-licenccel is rendelkezik. A képzés során többször járt Diósgyőrben, ahol vendégként tanulmányozta az itt folyó munkát.

Edzői pályafutását a másodosztályban szereplő rimaszombati felnőtt csapat másodedzőjeként kezdte 2013 nyarán, majd Karol Praženica januári távozása után másfél évig vezetőedzőkent irányította tovább a csapatot. 

A szlovák első osztályban (Fortuna Liga) a zólyombrézói FK Železiarne Podbrezová kispadján mutatkozott be vezetőedzőként 2018 decemberében. Ezt követően Marian Süttő vezetőedző asszisztenseként Nyitrán kapott lehetőséget, majd a szakember távozása után 2019 decemberében ideiglenesen vezetőedző lett, és hat mérkőzésen irányította a csapatot. Télen új tulajdonosok érkeztek Nyitrára, akik akkor nem Geri Gergelynek szavaztak bizalmat, azonban 2020 nyarán vezetőedzőként tért vissza a nyitrai klub kispadjára. A csapat jól szerepelt, ám a szakember összekülönbözött a klubvezetéssel, és 2020. december 2-án saját kérésére távozott a nyitraiak kispadjáról. 

Geri Gergely számára nem ismeretlen helyszín Diósgyőr, mert a két klub közötti rendszeres találkozóknak köszönhetően számtalan felkészülési mérkőzést játszott rimaszombati labdarúgóként a DVTK ellen, 2014 és 2015 januárjában pedig két alkalommal vezetőedzőként is irányította a csapatát Diósgyőrben.

2019 végén a szlovákiai UEFA Pro-licences képzés keretében tanulmányúton járt Diósgyőrben Geri Gergely és az akkor az SBTC vezetőedzőjeként dolgozó Rubint Richárd is.

A DVTK története során több határon túl született magyar edző irányította a csapatot, de Geri Gergely az első felvidéki tréner.

Névjegy

Név: Geri Gergely
Születési idő: 1977. január 19. 
Születési hely: Királyhelmec (Csehszlovákia)

Edzői pályafutás

2020/2021 decembertől vezetőedző Diósgyőri VTK (NB I.)
2020/2021 ősz vezetőedző, FC Nitra (Szlovákia, 1. osztály) - 16 mérkőzés
2019/2020 október 27. - 2020. január 6. vezetőedző, FC Nitra (Szlovákia, 1. osztály) - 6 mérkőzés
2019/2020 október 26-ig másodedző, FC Nitra (Szlovákia, 1. osztály)
2018/2019 tavasz vezetőedző, FK Železiarne Podbrezová II (Szlovákia, 3. osztály, Középső-csoport) - 15 mérkőzés
2018/2019 december megbízott vezetőedző, FK Železiarne Podbrezová (Szlovákia, 1. osztály) - 2 mérkőzés
2018/2019 ősz másodedző, FK Železiarne Podbrezová (Szlovákia, 1. osztály) - 16 mérkőzés
2017/2018 tavasz edző, FK Železiarne Podbrezová utánpótlás
2017/2018 ősz másodedző, MFK Lokomotíva Zvolen (Szlovákia, 2. osztály) - 17 mérkőzés
2016/2017 másodedző, MFK Lokomotíva Zvolen (Szlovákia, 2. osztály) - 30 mérkőzés
2015/2016 vezetőedző, FK Mesta Tornaľa (Szlovákia, 5. osztály, D-csoport)
2014/2015 vezetőedző, MŠK Rimavská Sobota (Szlovákia, 2. osztály) - 32 mérkőzés
2013/2014 tavasz vezetőedző, MŠK Rimavská Sobota (Szlovákia, 2. osztály) - 13 mérkőzés
2013/2014 ősz másodedző, MŠK Rimavská Sobota (Szlovákia, 2. osztály) - 17 mérkőzés

(www.dvtk.eu)