Városháza
Önkormányzat
Sajtó 2020. március 05. • Lejárt
Gazdaságfejlesztésről is egyeztetett Veres Pál Kanada magyarországi nagykövetével

Kanada nagykövetét, Caroline Charette-tet fogadta Veres Pál, Miskolc polgármestere a Városházán.  A külképviseleti vezető decemberben kezdte meg misszióját, első magyarországi vidéki útja pedig Miskolcra vezetett. Veres Pál miután köszöntötte a diplomatát, röviden összefoglalta neki a város történelmét, földrajzi elhelyezkedéséből adódó előnyeit és szólt arról is, hogy Miskolc jelenlegi vezetése amellett, hogy egy élhetőbb, zöldebb megyeszékhely megvalósításán dolgozik, mindent megtesz azért is, hogy a város gazdasága több lábon álljon.

 

Caroline Charette elmondta, hogy magyarországi missziójának egyik fő célja a Kanada és az Európai Unió által megkötött átfogó gazdasági és kereskedelmi megállapodás erősítse, ezen túlmenően pedig feladatának tekinti a kis- és középvállalatok bevonását is az együttműködési folyamatokba. Veres Pál erre úgy reagált, hogy mindez kiválóan illeszkedik a város terveihez, hiszen az egyik fő cél a 100-300 főt alkalmazó cégek idecsábítása, illetve annak elérése, hogy minél többféle vállalkozás telepedjen le a miskolci ipari parkokban, és így bármilyen gazdasági környezetben stabil maradjon a város gazdasága.

 

A kanadai nagykövet szólt még a sport, a kultúra, és a fesztiválok terén meglévő jó kapcsolatokról, emlékeztetve, hogy a kanadai nagykövetség 2019-ben támogatta a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, és ezt szeretnék idén is megtenni.  Caroline Charette itt tartózkodása során részt vesz majd a Minőies Alapítvány soron következő konferenciáján és ellátogat a Miskolci Egyetemre is.