Közérdekű 2023. május 10.
Garantált belvárosi séta a vármegyei értékek jegyében

Templomok, szakócák és a kocsonya címmel indítja el soron következő tematikus városnézését a Tourinform Miskolc szombaton, május 13-án. A program Miskolc város napjához is igazodva a vármegyeszékhely értéktárából mutatja be a belvárosban található helyeket. Szó lesz arról, mi a jelentősége Kelemen Didák munkásságának, hol láthatók a Bársony-házi szakócák, milyen szerepet tölt be a vármegye életében a Herman Ottó Múzeum és a Thália-ház, amelynek kiállítótermei éppen a város napján kapnak új nevet. A városnézésen megtudhatják azt is, miért kiemelkedő az Avasi református és a Mindszenti katolikus templomok szerepe, és hogy milyen változatait ismerjük a kocsonya legendájának.

A séta végén a Vármegyeháza felújított dísztermébe is ellátogatnak a résztvevők, hiszen most is törekedtek arra a szervezők, hogy olyan helyszínt is bemutassanak a tematikus városnézésen, amely általában nem, vagy csak külön engedéllyel látogatható.

A városnézés május 13-án, szombaton, 10 órakor indul a Tourinform Miskolc irodából. Jegyvásárlás indulás előtt a helyszínen.

Bővebb információ: https://www.hellomiskolc.hu/templomok-szakocak-es-a-kocsonya-varmegyei-ertektar