Élet a városban
Sport
Sport 2020. szeptember 07.
Futók és bringások „hódították meg” a Bükk emelkedőit

A 11. Fehérkő-Lápa Hillclimb Gravel Race elnevezésű hegyikerékpáros- és terepfutó versenyt szeptember 5-én, szombaton rendezte meg a HOTE SE Miskolc és Bükkszentkereszt között.

A hagyományos verseny rajtja Miskolcon, a Móra Ferenc utca 81. sz. előtt volt, míg a célt Bükkszentkereszten, a Kis-dél tető kilátójánál jelölték ki. A versenyközpontnak a bükkszentkereszti Lapka Sportpálya adott otthont.

A résztvevők az egyaránt 445 méteres szintemelkedéssel nehezített 7,4 km-es terepfutó, és a 10,4 km-es hegyikerékpáros pályán mérhették össze tudásukat. A legfelkészültebbekre a 2Próba versenyszám várt, mely a terepfutó és a hegyikerékpáros penzum egymást követő teljesítését jelentette. A két szám idejének összeadása határozta meg a helyezések sorsát.


A futók között Harsányi Tamás ellentmondást nem tűrően, komoly előnnyel végzett az abszolút első helyen. A bringások között Takács-Valent Márk vitte el a pálmát, míg a 2Próbásoknál Magicz Dávid bizonyult a legjobbnak összetettben.

A dobogósok éremdíjazásban részesültek, illetve a támogatók által összeállított ajándékcsomagokat is átvehették az eredményhirdetésen.

  Eredmények

Terepfutás, győztesek:

Felnőtt férfiak: Harsányi Tamás (Bükki Műhely) 34:17.89 perc

Master1, férfiak: Fábián Norbert (Borsodnádasdi Önkéntes Tűzoltó Egylet) 40:40.88

Master2, férfiak: Urr Szabolcs (team 3K) 41:37.26

Master3, férfiak: Palásti Péter (Gizionok) 45:03.77

Felnőtt nők: Réti Alíz, 1:07:20.71 óra

Master1, nők: Kovács Kulcsár Zsuzsanna, 51.40.80 perc

Master2, nők: Polgárné Mátrai Barbara (Csécsei Team) 55:10.64

MTB, győztesek:

Felnőtt férfiak: Takács-Valent Márk (Cube Csömör) 31:02.72 perc

Master1, férfiak: Lukács Rajmund, 32:08.66

Master2, férfiak: Kovács Győző, 34:52.58

Master3, férfiak: Polonkai László (HOTE SE) 49:11.62

Szenior férfiak: Becze Zsolt, 57:52.94

U17-es kcs., fiúk: Magyar Bendegúz (Kis-Galya KSE)38:20.02

Felnőtt nők: Nónay Fanni (DVTK Cycling Team) 41:18.15

Master1, nők: Szalay-Kis Mónika (Bike Zone Gödöllő) 43:57.69

U17-es kcs., leányok: Avici Tóth Réka (Kis-Galya KSE) 46:20.81

2Próba, terepfutás, győztesek:

Felnőtt férfiak: Magicz Dávid (HOTE SE) 39:39.61

Master férfiak: Csuja Gábor (eXtremeMan Club) 40:00.09

Szenior férfiak: Tulipán Sára Attila (BLASE) 41:33.73

Master nők: Zádory Eszter (Bükki Hegyisportért Egyesület) 1:04:41,87 óra

2Próba, MTB, győztesek:

Felnőtt férfiak: Magicz Dávid (HOTE SE) 36:21.90 perc

Master férfiak: Csuja Gábor (eXtremeMan Club) 39:24.80

Szenior férfiak: Tulipán Sára Attila (BLASE) 47:08.45

2Próba, összetett győztesek:

Felnőtt férfiak: Magicz Dávid (HOTE SE) 1:16:00 óra

Master nők: Zádory Eszter (Bükki Hegyisportért Egyesület) 2:09:53

Master férfiak: Csuja Gábor (eXtremeMan Club 1:19:24

Szenior férfiak: Tulipán Sára Attila (BLASE) 1:28:41.

(Fotók: Orliczki Attila)