Élet a városban
Sport
Sport 2021. március 10.
Első magyarként a felnőtt jégmászó világkupán

A 17 éves miskolci Seregi Ernő Róbert március első hétvégéjén, az oroszországi Kirov városában azzal írt sporttörténelmet, hogy ő volt az első magyar, aki rajthoz állt az UIAA Jégmászó Világkupa felnőtt versenyén.

A Herman Ottó Gimnázium 11-ikes tanulójának szülei is sportmászók, így szinte természetes volt, hogy a fiatalember „megfertőződik” ezzel a cseppet sem könnyű műfajjal. Még nem volt 3 éves, amikor alsóhámori otthonuk szomszédságában belekóstolt a sziklák világába. 6 éves korában kapta meg első, neki készített jégcsákányát, azóta mászik jégen is.

Seregi Ernő Róbert, aki rendszeres résztvevője a Magyar-kupa futamoknak, az Aggtelek-kupán pedig már kiharcolt egy bronzérmet, alapvetően sportmászónak tarja magát, de úgy gondolja, hogy a téli olimpiai programjába is pályázó jégmászásban talán magasabb szintre tudna eljutni.

 A kirovi felnőtt jégmászó világkupa elsősorban azt a célt szolgálta, hogy az országos sportági szakszövetség és egyesülete, a Hámori Szikla és Jégmászó Sport Egyesület (HSZJSE) által kiemelten támogatott, az 575.hu által „felruházott” Ernő felmérje, jelenleg hol is tarthat a mezőnyhöz képest. Mivel ez volt a debütálása a nemzetközi porondon, komoly elvárásokat nem támasztottak vele szemben.

A nyugati országok közül sokan nem tudtak részt venni az orosz erőpróbán, így a megszokottnál alacsonyabb volt a mezőny létszáma, mely 9 nemzetből verbuválódott. Ernő március 6-án, szombaton az általa jobban kedvelt nehézségi jégmászás kategória elődöntőjében próbált szerencsét. A nehézségi jégmászásnál mesterségesen kialakított műfalakon (nem jégen), kötélbiztosítással teljesítik a mászók a verseny utat. A nehézségi fal 15-18 méter magas, mindig van benne áthajló, illetve plafon rész is. A fogásokat a mászó a kezében lévő jégszerszámmal akasztja, a lépéseket pedig a lábán lévő hágóvassal érinti.  Ez a mászásnak az a válfaja, amikor jégmászó eszközökkel “száraz” felületet másznak. A rangsort az határozza meg, hogy ki milyen magasra jut az úton.

 A verseny végül is elsöprő orosz fölényt hozott, a miskolci sportoló pedig a 15. helyen fejezte be élete első nagy nemzetközi viadalát. Seregi Ernő Róbert felkészítésében édesapja, Seregi Ernő, a HSZJSE alelnöke és egyik nagy példaképe, Hímer József, a HSZJSE elnöke vállal oroszlánrészt. Edzéstervei egy részét Bodrogi Zoltán készíti, de sokat köszönhet társainak, a miskolci sportmászó csapat tagjainak is.

Európa-kupákon gyarapíthatja tovább rutinját

- Február elején kaptunk egy telefont a Magyar Hegymászó Sport Szövetségtől (MHSSZ)), melyben arról értesítettek bennünket, hogy meghívás érkezett a nemzetközi sportági szövetségtől (UIAA) a kirovi világkupára – tudtuk meg hazaérkezését követően Seregi Ernő Róberttól. – A Miskolcról elszármazott Sántha Gergő, a Magyar Hegymászó Oktatói Kollégium vezetője - számomra rendkívül megtisztelő módon - úgy gondolta, hogy én lehetnék az a sportoló, aki képviselheti hazánkat a versenyen. A meglehetősen rövid idő alatt mindent elkövettünk a sikeres felkészülés érdekében. A miskolci és nyíregyházi mászóktól nagyon sok segítséget kaptam ahhoz, hogy a sportágban nemzetközileg is magasan jegyzett Hímer József irányításával saját kertünkben, édesapámmal együtt megépítsünk egy edzőfalat. Bár az itthoniak semmilyen terhet nem raktak rám, én, annak ellenére, hogy ez volt az első nemzetközi, ebből adódóan műfalas jégmászó versenyem, nagy elvárásokat fogalmaztam meg magammal szemben. Azonban a helyszínre érkezve, már az edző utakon megtapasztaltam, hogy ez bizony egy másik szint. A sikeres szerepléshez komolyabb edzésekre, feltételekre van szükség, melyek megteremtéséhez már most több felajánlást kaptam. Ezzel együtt nagyon pozitív élményekkel gazdagodtam Oroszországban! Ráadásul a velem tartó Sántha Gergő fantasztikus kapcsolatépítő készségének betudhatóan meghívást kaptunk egy novemberi, oroszországi, 10 napos nemzetközi gyakorlásra, ahol a sportág nagyhatalmainak képviselői is jelen lesznek. Az edzőtáborig igyekszem minél több Európa-kupa versenyen gyarapítani rutinomat. Némi előnyt jelenthet, hogy ilyen futam az elképzelések szerint lesz a közeli Szlovákiában, Szlovéniában, Csehországban, Horvátországban is. Amennyiben lehetőségeim engedik, persze a holland, a francia és a svájci Ek-ra is szeretnék eljutni. A novemberi táborozás után azt tervezem, hogy még ebben a szezonban újra megméretem magam egy világkupán.        

Eredmények

Nehézségi jégmászás: 1. KUZOVLEV Nikolai (orosz), 2. KUROCHKIN Ilia (orosz), 3. DUPLINSKIY Georgy (orosz),…15. Seregi Ernő Róbert (magyar, HSZJSE)

(Fotók: Sántha Gergő)