Élet a városban
Sport
Sport 2020. július 17.
Elkezdte a felkészülést a Diósgyőr

Három napon keresztül a DVTK Medical Center épületét látogatták a diósgyőri labdarúgók. Az orvosi stáb teljes kivizsgálást végzett, de a keret tagjai átestek az idény eleji fizikai állapotfelmérésen (izomerőmérés, spiroergometriai terheléses élettani vizsgálat) is. Csütörtökön viszont megkezdődhetett a tényleges munka, Feczkó Tamás és a szakmai stáb ugyanis első alkalommal vezényelt labdás edzést.

Fotó: Török Attila

Az edzőközpontban megtartott foglalkozást megelőzően a vezetőedző sajtótájékoztatón találkozott az újságírókkal, és válaszolt a szaporán elhangzó kérdésekre.

„Egy hónapunk van a felkészülésre, szerintem ez pont ideális – szögezte le Feczkó Tamás. – Ezt az időt kell maximálisan kihasználni, hogy megfelelő állapotba kerüljön a csapat. Még képlékeny a keret, de arra törekszünk, hogy minél eredményesebb játékra legyünk képesek. Két gólerős támadó már nálunk van, reményeink szerint ők megoldják korábbi gondjainkat. Az első edzésen harminckét percet töltünk a konditeremben, a labdás bemelegítő rész után aktiválás, sprintelés, taktikai játék és kétkapus játék szerepel. Tavasszal több fiatal is bekerült a mély vízbe, ezen a trenden nem akarunk változtatni. Persze, beállításukhoz nem az én bátorságom kell, hanem a fiatalok meggyőző teljesítménye.”

A sajtótájékoztatón rész vettek az újonnan igazolt játékosok is. Eddig hárman írtak alá a piros-fehérekhez.

„Végre elérkezett ez a pillanat is! – mondta Hegedűs János, aki már az év elején elkötelezte magát a Diósgyőrhöz. – Januárban írtam alá a szerződésem, azóta szinte csak a napokat számoltam. Az elmúlt félévben mindent alárendeltem annak, hogy megfelelő erőállapotban kezdjem a munkát. Jól megfontolt döntést hoztam, régóta csodálom a DVTK szurkolótáborát, és az is nagy motivációt jelent, hogy korábban Pacsi Bálinttal és Miskei Attilával dolgoztam már együtt. Márciusig játékban voltam, utána egyéni edzésterv alapján készültem. Van egy kis fizikai lemaradásom, de másfél hónap alatt ez ledolgozható.”

A második nyári szerzemény Gheorghe Grozav, aki korábban a Kisvárda játékosa volt.

„Örömmel jöttem vissza Magyarországra, hiszen az elmúlt években a körülmények rengeteget fejlődtek – jelentette ki Grozav. – Feczkó Tamás korábban is érdeklődött irántam, és ez perdöntőnek bizonyult, ugyanis egy kitűnő vezetőedző akar velem dolgozni. A DVTK jó csapat, erős a keret, a közönség pedig valósággal beleszuggerálja az emberbe a győzelmet. Sohasem szereztem gólt a DVTK ellen, ez egy darabig már nem is változik... Játszani szeretnék, a csapat hasznos tagja akarok lenni. Remélem, minél előrébb végzünk. Számomra legfontosabb a csapat eredményessége, a góljaim száma csak ezt követi.”

Hegedűs János és Gheorghe Grozav után harmadikként Magyarországon is jól ismert szerb középcsatárt igazolt a DVTK: Sztefan Drazsics 14 gólt szerzett és 6 gólpasszt adott a Mezőkövesd színeiben.

„Örömmel tértem vissza Magyarországra – nyilatkozta a támadó. – Jól ismerem az országot, valamint a körülményeket is. Mezőkövesden Molnár Gáborral és Iszlai Bencével játszottam együtt, de a többiek sem ismeretlenek. A diósgyőri stadion nyitó meccsén az én gólom miatt szomorkodott rengeteg szurkoló, de mostantól minden erőmmel azon dolgozok, hogy minél jobb eredményt érjen el a csapat, és jó hangulat uralkodjon a csodálatos létesítményben. Az elmúlt fél évben sokat dolgoztam egyénileg, edzettem a Vojvodina csapatával is, fontos, hogy már az első naptól a Diósgyőrrel készülhetek.”

Benczés Miklós sportigazgatótól tudtuk meg, hogy Szerhij Sesztakov nem vehetett részt az első edzésen, mert szerda éjfél után érkezett meg Magyarországra, és az új rendelet szerint ezért két koronavírusteszten is át kell esnie. Az első tesztje negatív lett, majd a péntek reggel elvégzendő második után derül csak ki, hogy csatlakozhat-e a többiekhez. Benczés azt is elmondta, hogy a lejáró kölcsönszerződésű Kiss Tamást szeretnék véglegesen szerződtetni. Ennek érdekében már eljuttatták ajánlatukat a Puskás Akadémiához, eddig azonban még nem kaptak rá választ. Kölcsönbe Debrecenbe kerül Orosz Marcell (19), aki a DEAC csapatában bizonyíthat. Még egy, esetleg két játékos igazolása várható.

A klubvezetőség azt szeretné, hogy a következő idényben kiegyensúlyozott játék jellemezze az együttest, ne legyen nagy a hullámzás, a mögöttünk hagyott szezonban ugyanis hiányzott a stabilitás. Mindenképpen jobb helyezést akarnak elérni, mint legutóbb.

Egyébként végleges a diósgyőriek programja. Ezek szerint a bajnoki nyitányt megelőzően három előkészületi mérkőzést játszik a piros-fehér alakulat. Július 25-én, 17 órától Diósgyőrben fogadja az FC Kosice szlovák második vonalban szereplő csapatát. Augusztus 1-jén az Újpest, 8-án pedig egy másik magyar első osztályú együttes lesz az ellenfél, ezeknek a mérkőzéseknek később jelölik ki a helyszínét és az időpontját.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Sztefan Drazsics (szerb, legutóbb Csancsun Jataj – Kína, szabadon igazolhatóként), Gheorghe Grozav (román, Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Hegedűs János (Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönből visszatérők: Bárdos Bence (Szolnoki MÁV, ?), Géringer Tamás (Kazincbarcika, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: Kiss Tamás (Puskás Akadémia)
Távozók: Boros Gábor, Dusan Brkovics (szerb, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Kisvárda), Óvári Zsolt (Pécsi MFC), Ternován Patrik, Tóth Barnabás (tiszakécskei kölcsön után Dorog, szabadon igazolhatóként), Zsolnai Richárd (budafoki kölcsön után FC Ajka)
Kölcsönbe távozók: Orosz Marcell (DEAC)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Kiss Tamás (Puskás Akadémia), Egerszegi Tamás (Paks) Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Haris Tabakovic (svájci-bosnyák, átadólistára került) 

(Forrás: www.nemzetisport.hu)