Városinformáció 2021. január 19.
Elhunyt Dr. Kriza Ákos, Miskolc korábbi polgármestere

Hosszú, súlyos, méltósággal viselt betegség után 2021. január 18-án elhunyt Dr. Kriza Ákos, Miskolc korábbi polgármestere.

Dr. Kriza Ákos Nagyváradon született 1965-ben, felsőfokú tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi karán végezte, innen indult el az orvos-közgazdászi, egészségügyi menedzseri pályán.

Miskolcon 1990-ben telepedett le, általános orvosi diplomája megszerzése után. Fül-orr-gégész szakvizsgáját letéve a Diósgyőri Kórházban dolgozott klinikai orvosként, majd családorvosként folytatta munkáját. 1999-től a Vasútegészségügyi Kht. Miskolci Egészségügyi Központ orvos-igazgatója volt egészen 2010-es polgármesterré választásáig.

Már ifjú korában is szívesen sportolt, tőrvívóként országos bajnoki címet szerzett, majd a dzsúdó felé fordult, a sportág szeretetét pedig továbbadta leányának, Annának is, aki cselgáncs-világbajnoki bronzérmet is szerzett az MVSI-Miskolc sportolójaként.

Miskolc városát 2019-ig vezette, amikor is egészségi állapota miatt visszavonult a politikától. Hosszú ideje küzdött betegségével, melyet méltósággal viselt. 

Kriza Ákos 56 éves volt.

Miskolc város vezetése megköszönve Dr. Kriza Ákos városvezetői és orvosi munkáját őszinte együttérzéséről biztosítja a gyászoló családot, és osztozva fájdalmukban kíván nekik erőt és kitartást a gyász óráiban.

Miskolc Városa nevében Veres Pál polgármester felajánlotta, hogy Dr. Kriza Ákost, a város volt polgármesterét saját halottjának tekinti és számára díszsírhelyet biztosít.