Közérdekű 2021. január 04. • Lejárt
Életének 75.évében, 2020.december 29-én elhunyt Dr. Tisza Tibor

Életének 75.évében, 2020.december 29-én elhunyt Dr. Tisza Tibor

Búcsúztatására gyászmise keretében 2021. január 5. napján 11 órakor kerül sor a miskolci Minorita templomban. 

Dr. Tisza Tibor emlékére : 

  • 1946. május 28-án született Tornaszentjakabon.
  • 1970-ben szerzett jogi diplomát a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, majd 1972-ben bírói-ügyészi szakvizsgát tett.
  • 1970 – 1976. között ügyészként dolgozott a Miskolci Városi és Járási Ügyészségen.
  • Ezt követően az akkori Miskolci Járási Hivatal osztályvezetője volt 1977-től 1983. decemberéig.
  • 1984.január 1. napjától került Miskolc megyei város Tanácsa V.B. Igazgatási Osztályára, ahol osztályvezetőként dolgozott az önkormányzatiság létrejöttét követően is 1991.január 31-ig immáron a Hatósági Osztály vezetőjeként.
  • A közigazgatási rendszerváltással egyidejűleg pályáját a Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves Megyei Köztársasági Megbízotti Hivatalában folytatta.
  • A hatósági igazgatás szinte minden területén jártas volt. Az anyakönyvi ügyektől a hagyatéki ügyeken át, a gyámügyi és népességnyilvántartási szakterületek, a szabálysértési jog, a kisajátítási jog és az egyes engedélyezési eljárások – mind-mind kiváló kezekben voltak nála.
  • Az ügyfelekkel a mindig korrekt jogász, a munkatársai, tanítványai számára pedig a segítőkész, lelkiismeretes, emberi vezető, tanár volt.
  • Az első- és másodfokú igazgatási munkája elismerten példaértéket jelentett mindenki számára, aki az általa irányított egyes hivatali szervezetekkel kapcsolatba került.
  • A rendszerváltás kapcsán szükségessé váló közigazgatási jogi feladatok végrehajtásban elévülhetetlen érdemeket szerzett.
  • Tagja volt az Országos Jogi Szakvizsga Bizottságnak, a Közigazgatási Alap és Szakvizsga Bizottságnak, s elnöke az Állami Záróvizsga Bizottságnak, s oktatott a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán.
  • Munkásságát 1995-ben Aranygyűrűvel, 2002-ben Magyary Zoltán Emlékéremmel is elismerték.

Emlékét megőrizzük, nyugodjék békében.