Élet a városban
Sport
Sport 2019. június 24.
"Egy vérből vagyunk!"-Miskolc is kiemelt helyszín volt

Véradással egybekötött jótékony futást rendeznek mintegy egy héten át a Vereckei-hágótól indulva Budapestig. Cél, hogy felhívják a figyelmet a véradás fontosságára és a határon túli gyermekotthonban élők megsegítésére. A futók június 24-én érkeztek meg Miskolcra, az esemény egyik kimelt helyszínére. 

Két ultrafutó, Sperka Tamás és Nárai Balázs ötszáz kilométert vállalt csaknem egy hét alatt, hogy segítsen az Országos Vérellátó Szolgálatnak, aminek szervezői már nem először rendezték meg a véradással egybekötött futást. A két sportolóhoz Miskolcon Deák Bárdos Mihály Európa-bajnok, ötszörös vb-ezüstérmes, négyszeres olimpikon birkózó, a Miskolci Sportiskola szakmai vezetője, utánpótlás sportolók és a Miskolci Mentőszolgálat futói is csatlakoztak. 

Rakaczki Zoltán sportért felelős polgármesteri biztos szerint külön öröm, hogy gyerekek is részt vettek a jótékony futásban. – Jó érzés látni, megtapasztalni, hogy Miskolc aktív részese egy határon átnyúló nemes kezdeményezésnek. Városunk kiemelt stratégiai ágazatként kezeli a sportéletet – emlékeztetett Rakaczki Zoltán. – Külön öröm, hogy a futókhoz a Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola tanulói csatlakoztak.  Miskolc sportolói mind a csapat-, mint az egyéni sportélet területén, hazai és nemzetközi versenyek szintjén egyaránt jól teljesít – mondta a polgármesteri biztos.

Deák Bárdos Mihály úgy nyilatkozott, annyi mindent kapott a sporttól, hogy nagyon szívesen áll minden olyan ügy mellé, ami a sportért van. – Főleg ha az jótékony célú – hangsúlyozta a sportoló, aki a futás után véradóvá is lett. A véradást a megyeházán rendezték be hétfő délután 2 és este 6 óra közötti időszakban. Az első ötven véradó egy páros belépőt kapott ajándékba a Miskolci Állatkert és Kultúrparkba.

A nyári időszakban különösen nagy szükség van a vérre – erről már Nagy Sándor az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettese beszélt. – Egy átlagos napon általában 1600-1800-an adnak vért, a nyári hónapokban azonban kevesebben mennek el véradásra a nagy meleg, a szabadságok és a sokakat érintő allergiaszezon miatt.

Gui Angéla, a rendezvény ötletgazdája elmondta, először egy kárpátaljai gyermekotthonban álltak meg, aminek az udvarán nemrég épült egy kápolna. – Ennek a felavató ünnepségén voltunk, majd a felvidéken is megálltunk, ahol találkoztunk a rendezvény fővédnökével, Herczegh Anitával, aki Magyarország köztársasági elnökének a felesége. Az Országos Vérellátó Szolgálat keddre még Egerbe szervezett egy véradást, majd a futók szerdán érkeznek meg ötszáz kilométer megtétele után Budapestre.

 

(Forrás: www.minap.hu, fotó: Végh Csaba)