Élet a városban
Sport
Sport 2020. március 23.
Egy tucat verseny a vészhelyzet előtt

Az „Életműdíjas” Európa-bajnok miskolci Kovács Attila Gábor  sem gondolta volna, hogyan ilyen nehézségekbe ütközik az idei, sorrendben 55. rádiós tájfutó, tájfutó és terepfutó versenyszezonjának folytatása, hiszen az év elején 12 erőpróbával kezdett.

  • Mivel a tavalyi évem bokatörés miatt gyakorlatilag elúszott, nagyon szeretettem volna az idén sokkal sikeresebb lenni és tovább gyarapítani az eddigi rádiós tájfutó világ- és Európa-bajnokságokon szerzett 19 darabos éremgyűjteményemet- hangsúlyozta a miskolci Zöld Sportok Clubjának versenyzője. - Fő célom az augusztusi Tájfutó Mesterek Világ bajnokságán (Szlovákia) és a szeptemberi Rádiós Tájfutó Világbajnokságon (Szerbia) való helytállás, melyhez sikeres felkészülést terveztem. Miután november végén kivették a vasat és a csavarokat a bal bokámból, január elején hozzáláthattam a munkához. Edzéseim mellett az év első 12 hetében 12 versenyen indultam, melyek közül a legtöbb, szám szerint 7 terepfutó viadal volt Debrecenben, Felsőtárkányban (kétszer is), Gödöllőn, Káposztásmegyeren, a Mátrában és Göcsejben, ahol 5, 10 km, illetve félmaratoni távokon próbáltam szerencsét. A budapesti Népligetben tájfutó, a Gerecse-hegységben rádiós tájfutó versenyen is elkezdtem a szezont. Futottam még 10 km-t a kecskeméti Violin Maratonon, majd a Zöld Sportok Clubja  által rendezett Havas Huták teljesítménytúrán Bükkszentkereszten és a Nőnapi futótúrán, a miskolci Vadasparkban és környékén.

A rádiós tájfutó válogatott március elején rendezett edzései után Kovács Attila Gábor önként vállalt karanténba vonult, ami sajnos a szokásos, heti 12-15 órát felemésztő futó- és úszóedzéseinek, a szeretett Bükk-hegységnek a mellőzésével is együtt jár. Addig is maradt számára a szobakerékpározás, a benti erősítő gyakorlatok és a remény, hogy a járvány legyűrése után ő is mielőbb folytathatja sportpályafutását.