Élet a városban
Sport
Sport 2019. május 30.
Edzőváltás a PannErgy-MVLC-Miskolc csapatánál

A 2018/2019-as bajnokságban az ötödik helyet szerezte meg az élvonalban a PannErgy-Miskolci VLC csapata, amely ezzel kivívta arra a jogot, hogy az ősszel – története során másodszor – induljon az Euro Kupában. Május 29-én, szerdán kiderült, hogy mindezt már nem dr. Sike Józseffel a kispadon vívja meg a miskolci csapat. A szakvezető az együttes OB I/B-ből való feljutása után, 2015 nyarán került a miskolci kispadra, új-zélandi szerepvállalása után. Első szezonjában 10., aztán 5., tavaly 6., idén pedig újra 5. lett az együttessel, valamint idén Magyar Kupa döntőt is játszott a Ferencvárossal. 


Fotó: Madar Dávid/MVLSZ


– A klub nem kívánja a június 30-án lejáró szerződésemet meghosszabbítani. Természetesen mivel ez volt a legjobb évünk, meglepett a döntés, de mint edző és mint jogász, tisztában vagyok azzal, hogy a sportban bármi, bármikor megeshet. Aki erre a pályára adja a fejét, találkozhat ilyen döntéssel, tőlem sokkal nagyobb trénerekkel is megesett már hasonló. Ennyi, amit hozzá tudok fűzni – nyilatkozta a tréner a megyei napilapnak. 

Bachner András szakmai igazgató így kommentálta a döntést: 
– Túl vagyunk négy éven, egy korszakon, úgy gondolom, hogy új motivációra van szükség. Megszokott a profi sportban, hogy egy klub más struktúra, más elképzelések felé mozdul el egy bizonyos idő után. Kicsit mind a ketten belefáradtunk, úgy éreztem, ez az a pont, amikor váltani kell. Viszont azt fontos kihangsúlyoznom: dr. Sike József szakmai munkájával kapcsolatban, amelyet lelkiismeretesen elvégzett, semmilyen kifogás nem merült fel. Az OB I-be való feljutás óta szép, komoly eredményeket értünk el vele, közösen, egymásnak sokat köszönhetünk. Megy az élet tovább, ez egy friss helyzet, vannak jelöltek az edzői posztra, rövidesen megtaláljuk a megfelelő megoldást. 

(Forrás: www.waterpolo.hu)