Élet a városban
Sport
Sport 2019. október 20.
DVTK mezőnyfölény Debrecenben, vereséggel

Az OTP Bank Liga 9. fordulójában az első félidőben a játék szinte minden elemében jobb volt a DVTK, azonban a DVSC korai gólját több ziccerből és számtalan szöglet után sem sikerült ekkor még kiegyenlíteni. A fordulást követően Márkvárt Dávid lövése után szinte egyből jött a diósgyőri gól, majd mikor Varga Kevin kiállíttatta magát, felcsillant a győzelem esélye. Azonban a hazaiak éltek a büntető adta lehetőséggel, majd a hátra lévő időben utólsó erejükkel is kivédekezték a DVTK döntő mezőnyfölényét.

OTP Bank Liga 9. forduló

Debreceni VSC - Diósgyőri VTK 2-1 (1-0)

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 5460 néző. Játékvezető: Bogár Gergő (Szert Balázs, Buzás Balázs; Berke Balázs, Szilasi Szabolcs).
DVSC: Nagy S. - Kusnyir, Kinyik, Szatmári Cs., Ferenczi - Adeniji, Haris, Tőzsér, Varga K. - Szécsi M. Garba. Vezetőedző: Herczeg András.
DVTK: Danilović - Polgár, Brković, Karan, Tamás M. - Márkvárt, Iszlai - Shestakov, Rui Pedro, Prosser - Ivanovski. Vezetőedző: Feczkó Tamás.

Csere: Prosser helyett Korbély a 65., Shestakov helyett Hasani a 68., Adeniji helyett Trujić a 77., Tamás M. helyett Tabaković a 81., Garba helyett Pávkovics a 84., Tőzsér helyett Csősz a 88. percben.
Sárga lap: Brković a 24., Kinyik a 25., Rui Pedro és Szatmári Cs. az 59., Iszlai a 64. percben.
Piros lap: Varga K. a 61. percben.
Gólszerző: Szécsi M. (1-0) a 9., Márkvárt (1-1) a 47., Tőzsér (2-1, 11-esből) a 65. percben.

Kulcspillanatok

9. perc: Szécsi Márk lefordult a kaputól 22 méterre, majd Varga Kevintől visszakapott labdát jobbról a kapu bal oldalába lőtte, 1-0

47. perc: Diósgyőri szöglet jobbról, Prosser laposan rúgta középre a labdát, amit az érkező Márkvárt Dávid 14 méterről egyből kapura lőtt. Minden bizonnyal egy társat érintve jutott a labda a kapu bal oldalába, 1-1

61. perc: Egy szabálytalanságot követően előbb sárga, majd piros lapot kapott a közelről a játékvezető arcába kiabáló Varga Kevin.

65. perc: Iszlai lerántotta az ötösön Szatmárit, büntető. Tőzsér Dániel állt a labda mögé, és nagy erővel a kapu jobb oldalába lőtt, 2-1

Herczeg András: Az előzmények ismeretében nagyon nehéz mérkőzés volt, mert mindannyiunkat megviselt az előző négy találkozó, ahol nem játszottak le minket, de egymás után mégis vereséget szenvedtünk.
Ma óriási akarattal, elszántsággal lépett pályára a csapat, sikerült megszerezni a vezetést. Ezt követően elbizonytalanodtunk, idegesek voltunk, higgadtabban kellett volna játszani. A DVTK többet támadott, egyenlítettek is a második félidő elején. A kiállítást követően még nagyobb elszántsággal folytatták a srácok a találkozót.Tíz emberrel talán jobban játszottunk, mindenki elővette rejtett tartalékait. A mérkőzés ezen időszakában a DVTK támadott, de mindkét csapatnak voltak helyzetei. Nagyszerűen védett Nagy Sándor, bravúrokat mutatott be. A siker értékét növeli, hogy egy jól játszó DVTK ellen sikerült győzni.
Gratulálok a Szívtiprók 25. születésnapjához, és ahogy az elmúlt 25 évben, úgy ma is sokat tettek hozzá a sikerhez.
Feczkó Tamás: - Mindenekelőtt gratulálok Herczeg Andrásnak és csapatának a győzelemhez! Ilyen hangulatban élmény játszani, erre van szüksége a magyar labdarúgásnak.
Az első félidőben gólokkal kellet volna vezetnünk, Nagy Sándor három parádés védéssel tartotta életben csapatát. Pozitívumként említhetem, hogy amit kitaláltunk, az működött, helyzeteket alakítottunk ki, ugyanakkor bosszúság, hogy ezeket a helyzeteket nem tudtuk értékesíteni. A szögleteknél mélyen védekezett a DVSC, amire Márkvárt Dávid hívta fel erre a figyelmet, a szünetben megbeszéltük, hogy az első szögletet így rúgjuk, ebből született a gól.
Ha a labdarúgás pontozásos sortág lenne, akkor egészen másként alakul az eredmény, de a focit gólra játsszák. Még fejlődnünk kell abban, hogy ne csak kialakítsuk a helyzeteket, ziccereket, hanem gólra is váltsuk azokat. Úgy látszik, a sors istennőjének még udvarolni kell, mert nem fogja a kezünket, pedig ma mindent megtettünk a győzelem érdekében. 
Nagyon büszke vagyok a játékosaimra, mert a DVSC otthonában dominálni és ilyen teljesítményt nyújtani csak nagyon kevés csapat tud.
Magasan ezen a mérkőzésen játszottunk a legjobban, hétről hétre fejlődünk, ami a helyzetek számában is látszik. Igazi egységes csapatként támadtunk és védekeztünk, azonban a DVSC annyiban jobb csapat, hogy egy helyzetből egyet értékesített is, nekünk ebben még fejlődnünk kell.

(Forrás: www.dvtk.eu)