Élet a városban
Sport
Sport 2019. szeptember 04.
DVTK: Feczkó Tamás lett az új vezetőedző 

A DVTK kedden reggel jelentette be, hogy távozik Fernando Fernández vezetőedző és Tajti József sportigazgató is. Az új vezetőedző Feczkó Tamás, aki mellett Pintér Attila neve is szóba került, ám előbbire esett a klubvezetők választása.

„Engem a kihívások éltetnek, a DVTK a legnagyobb kihívás, amivel eddig találkoztam – nyilatkozta a klub honlapjának Feczkó Tamás, a DVTK új vezetőedzője. – Számomra ez óriási előrelépés, hiszen a legnépszerűbb és a legnagyobb vidéki klubnak lehetek a vezetőedzője. Nagy megtiszteltetés, de még nagyobb felelősség. Most az a legfontosabb, hogy a közönséget vissza tudjuk csalogatni és minél több közös győzelmet éljünk át együtt. A legnagyobb egyéni célom, hogy újra megteljenek ennek a csodálatos stadionnak a lelátói. A csapatnak és nekem is be kell bizonyítanom, hogy a szurkolóknak érdemes lesz kilátogatni a mérkőzéseinkre, mert a labdarúgás elsősorban a szurkolókért van. Nélkülük nem ugyanolyan. Ez a tábor az országban párját ritkítja. Azt szeretném, ha ez a diósgyőri katlan olyan lenne, mint a régi, ahol mindig tombol a lelátó, a vendégjátékosok lába pedig megremeg, ha kifutnak a gyepre. Nekünk nem marad más, mint hogy feltúrjuk a pályát és kínkeservesen megnyerjük a mérkőzéseket, ha kell, akkor a kilencvenedik percben, de ehhez elengedhetetlen, hogy a szurkolók végig mellettünk legyenek. Őszintének kell lenni, a keret ráncfelvarrásra szorul. Vannak hiányposztok, a tulajdonos úr viszont nagyon korrekt volt és biztosított arról, hogy ezeket a hiányposztokat be tudjuk tölteni. A következő hetekben mérkőzéseket kell nyernünk, de ehhez először a stabilitást kell megteremteni, elengedhetetlen, hogy le tudjuk hozni hátul nullára a meccseket. Ha ez megvan, akkor az már fél siker.”

Az 1977-es születésű szakember játékosként U17-es válogatott volt, de öt műtét után fel kellett adnia labdarúgó-karrierjét. Miközben matematika-testnevelés szakon diplomázott, kipróbálta az edzősködést, a főiskolai bajnokcsapatot irányította. A nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskolában tanított, közben megszerezte  az edzői papírokat. Tiszalökön, majd a Nyírsuliban gyerekekkel foglalkozott, a Nagyecsed edzőjeként az NB III-as  keleti válogatott, később a harmadosztályú futballistákból összeállított válogatott szövetségi edzője lett, s az amatőr Eb-n Olaszország és Spanyolország mögött – Németországot legyőzve – bronzérmet szerzett csapatával. A szurkolók talán akkor ismerhették meg, amikor az NB II-ben 19 forduló után két győzelemmel messze utolsó, biztos kiesőnek tartott Balmazújvárost vette át 2015 márciusában, és tizenegy meccsen hat győzelemmel, négy döntetlennel elkerülte a csapat a kiesést. A klub a következő évadot az 5. helyen zárta, aztán jött a nagy siker: története során először feljutott az NB I-be – ám ott már Feczkó Tamás nélkül szerepelt, mert ő 2017 nyarán elfogadta az MTK Budapest felkérését. A fővárosi kék-fehérekkel az NB II-ben 38 bajnokiból 26 alkalommal győzelmet ünnepelt, így feljutott a csapattal. Az NB I-ben 24 meccsen ülhetett a kispadon, kilenc győzelem, négy döntetlen és tizenegy vereség (az utolsó hét meccsén szerzett négy pont) után menesztették a 7. helyen álló együttes kispadjáról – az MTK végül kiesett.

(Forrás: www.nemzetisport.hu és www.dvtk.eu)