Élet a városban
Sport
Sport 2018. december 21.
Deák Bárdos Mihály a megyei birkózók szakmai alelnöke

Hagyományos évzáró közgyűlését a napokban, a felsőzsolcai Pokol Csárdában tartotta meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Birkózó Szövetség, mely Deák Bárdos Mihály, a Miskolc Városi Sportiskola (MVSI) szakmai vezetője személyében szakmai alelnököt is választott.

Az esemény első részében Rónai Kálmán elnök, a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elnökségi tagja értékelte a 2018-as esztendőt, majd a tagság elfogadta a szervezet aktuális gazdasági beszámolóját. Ezt követően a megye birkózó egyesületeinek, szakosztályainak képviselői ismertették a szezon számukra legfigyelemreméltóbb eredményeit, történéseit.

A jelenlevők személyi kérdésben is döntöttek, melynek értelmében a B.-A.-Z. Megyei Birkózó Szövetség szakmai alelnöke Deák Bárdos Mihály (képünkön) egykori Európa-bajnok, ötszörös vb-ezüstérmes, négyszeres olimpikon birkózó lett, aki jelenleg a Miskolc Városi Sportiskola (MVSI) szakmai vezetője.

A szövetség állandó és alkalmi támogatóinak köszönhetően idén is megjutalmazták a kiváló munkát végző edzőket, sportvezetőket, sportági aktivistákat.

Az összejövetelen elhangzott, hogy az utóbbi évtizedek hagyományait folytatva Miskolc, a  megye jövőre sem marad magyar bajnokság nélkül:  ezúttal a korábban már nagy sikert arató veterán ob rendezési jogát pályázzák meg.

A kötetlen beszélgetésre alkalmat kínáló vacsorával egybe kötött közgyűlést megtisztelte jelenlétével - mások mellett - dr. Szinay Attila, az Agrárminisztérium jogi ügyekért felelős helyettes államtitkára, a DBC felügyelő bizottságának elnöke, dr. Fazekas Sándor országgyűlési képviselő, volt agrárminiszter, Repka Attila olimpiai bajnok, a DBC elnöke, Török Dezső, a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés elnöke, a megyei birkózó szövetség alelnöke, ifj. Orbán Győző, a megyei szövetség alelnöke és dr. Mecser Tamás ezredes, B.-A.-Z. megye bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese, a megyei  szövetség alelnöke is.