Városinformáció 2020. december 08. • Lejárt
Csütörtökön indul a Salkaházi Plusz Program 11 ezer forintos támogatásának folyósítása

Megemelt összeggel, a tervek szerint kezdődik meg a Salkaházi Plusz Program keretében a szépkorúaknak nyújtott támogatás folyósítása 2020. december 10-én, csütörtökön.

Ahogyan a korábbi években, az idén is azok a miskolci nyugdíjasok kapnak támogatást, akik ezt igényelték Miskolc MJV Önkormányzatánál.

A járványügyi helyzet miatt a megszokottól később nyílt lehetőség a kérelmek benyújtására, mégis több mint 32 ezer igénylés esetében állapított meg jogosultságot az Önkormányzat.

 

Veres Pál Miskolc MJV polgármestere Nagy-Miskolc programjában a korábbi tízezer forintos támogatás emelését ígérte, így az idén 10 százalékkal nagyobb összeg jut a miskolci szépkorúaknak, annak ellenére is, hogy a koronavírus járványhelyzet több százmillió forintos védekezési költségei és a kormányzati elvonások súlyosan érintették a város költségvetését.

 

A megemelt összeg kézbesítése tehát a héten kezdődik, az alábbi rend szerint:

  • 2020. december 10. csütörtök:  a határozattal együtt postai utalványon érkezik a támogatás 6000 szépkorúnak
  • 2020. december 11. péntek:  a határozattal együtt postai utalványon érkezik a támogatás 6000 szépkorúnak
  • 2020. december 12. szombat: a határozatot a posta kézbesíti, egyúttal banki átutalással a támogatás is megérkezik 7200 szépkorúnak
  • 2020. december 14. hétfő: a határozattal együtt postai utalványon érkezik a támogatás 6000 szépkorúnak
  • 2020. december 15. kedd:  a határozattal együtt postai utalványon érkezik a támogatás 6000 szépkorúnak
  • 2020. december 16. szerda:  a határozattal együtt postai utalványon érkezik a támogatás mintegy 1300 szépkorúnak

Azok, akiknél a jogosultsági feltételek még az év végéig teljesülnek, vagy akik valamilyen oknál fogva eddig még nem nyújtották be a támogatási kérelmüket, ezt december 31-ig még megtehetik.

Ezután a határidő után azonban a lehetőség jogvesztő, így már nem lesz lehetőség a támogatás megállapítására.

Támogatásra jogosult, aki nyugdíjban, vagy nyugdíjszerű ellátásban részesül (öregségi nyugdíj, rokkantsági nyugdíj, stb.), betöltötte, vagy december 31-ig betölti hatvanadik életévét, miskolci lakóhellyel rendelkezik, és jövedelmeinek összege (nyugdíja és egyéb jövedelme összesen) nem haladja meg a havi 285 000 forintot.