Élet a városban
Sport
Sport 2019. augusztus 08.
Büki Ádám már a biatlon világbajnokságra fókuszál

A Miskolci Honvéd SE válogatott versenyzője, a Miskolci Olimpiai reménységek Program (MORP) által is támogatott Büki Ádám gőzerővel készül a szezon egyik fő eseményére, az augusztus 21-25. között Minszkben megrendezendő nyári biatlon világbajnokságra.

  • Május közepén, a téli versenyszezon utáni pihenőidőszakot követően, megkezdtem a felkészülést a következő szezonra Szőcs Emőke szövetségi kapitány és válogatott edző irányításával – tudtuk meg Büki Ádámtól. - A Corvinus Egyetemen  leadott szakdolgozatomat követően megnöveltük az edzésórákat és ezt azóta is sikerül tartani. Már túl vagyunk három egy hetes edzőtáboron. A Magyar Sí Szövetség jóvoltából júniusban Ramsauban, júliusban pedig Obertilliachban készült együtt a csapat. A ramsaui táborban tesztversenyen vettünk részt, ahol percekben mérhető volt a javulás a tavaly őszi eredményekhez képest. Ezen kívül a Magyar Olimpiai Bizottságtól kaptunk lehetőséget július végén, Galyatetőn készülni. Itt egyébként júniusban is voltunk többször válogatott összetartáson. A Miskolci Olimpiai Reménységek Program (MORP) támogatásából, az Alpinbike kerékpárüzlet segítségével vásároltam egy országúti kerékpárt, aminek nagy hasznát veszem a nyári felkészülés folyamán. A nyári felkészülés részeként július végén rajthoz álltam a Grossglockner Ultra-Trail terepfutó verseny 50 kilométeres távján, mely 2000 méter szintemelkedést tartalmazott. 5 óra 16 perces idővel az 5. helyezést sikerült elérnem. A szezon első fő eseménye a Nyári Biatlon Világbajnokság lesz számomra, melyet augusztus 21-25. között rendeznek meg  Minszkben. A vb-re való kiutazás előtt közvetlenül a németek biatlon-központjában,  Ruhpoldingban  készülhetünk majd.