Közérdekű 2023. április 19.
Borok útján – A XI. Avasi Borangolásra készül a város, a szakma és a borbarátok is

Az eddigi legnagyobb, legszínesebb és leggazdagabb programkínálatú Borangolására készül az Avas, Miskolc és a magyar borvilág – a részleteket sajtótájékoztatón ismertette Veres Pál, Miskolc MJV polgármestere és dr. Gyurcsik András, a Miskolczi Borbarátok Társasága Egyesület elnökségi tagja a Bortanyán.

Veres Pál szólt arról, hogy a város szívén viseli a történelmi Avas sorsát, megújítása politikai ciklusokon átívelő cél, hiszen az előző városvezetés megpályázta, a jelenlegi pedig megvalósította a terület fejlesztésének számos kulcselemét.  Kiépült a csapadékelvezetés, új burkolatot kaptak az utak, szebbek is lettek a pincesorok. Megvalósult a Horváth-tető fejlesztése, ami mára a város egyik legkedveltebb szabadidős területe lett. Elkezdődött az Avasi Kilátó felújítása, így rövidesen korszerű, de az eredeti, szimbólumértékű sziluettet megőrző formában válik majd látogathatóvá az Avas és az egész város egyik legikonikusabb épülete.

Dr. Gyurcsik András, a Miskolczi Borbarátok Társasága Egyesület elnökségi tagja beszámolva a tervezett programokról kiemelte, hogy az immár tizenegyedik Avasi Borangoláson ismét megtelnek élettel, zenével, finom illatokkal és jó kedvvel a történelmi Avas macskaköves utcái a Celláriumtól a Hideg sorig, a kilátótól a Papszerig, egy összesen csaknem 200 focipályányi területen.

68 programhelyszín és 97 borászat várja majd a borangolókat, kinyit 24 magánpince és 22 gasztronómiai szolgáltató kínálja majd finomságait a vendégeknek, akiknek 20 helyszínen 55 fellépő húzza majd a talpalávalót. Szól majd a rock, a pop, a jazz és a folk, idén először pedig

lesz majd önálló hip-hop színpad is a rendezvényen.

Fellép a Djabe, a Loop Doctors, a Jazz Inside, a Csak zenekar, a Bíborszél, a Zenegép, az Ildi Rider, a Ritmiklift, a Zenemi!, a MiniArtűr és Sub Bass Monster, az avasi református templomban koncertet ad Auth Csilla, Horváth Ádám és Kántor Bogi, a borangolók nótáját pedig az Agyagbanda és a Számadó Zenekar húzza majd el.

Tiszteleg a Borangolás az 1973-as, DVTK stadionbeli legendás pop koncert, a Magyar Woodstockként is hivatkozott Miskolci Rockfesztivál előtt is, amelynek 50. évfordulójára idén emlékfesztivállal készülnek Diósgyőrben. Az évforduló apropóján négy kiváló miskolci zenekar ad közös BORPOP-koncertet az Amfiteátrumban a saját stílusában előadva egy-egy olyan dalt is, amely elhangzott a 73-as fesztiválon.

Borokból is igazán impozáns lesz a választék, itt lesz Áts Károly és az év borászai, a Bock Borászat, Maul Zsolt, Németh Janó, a Demeter borászat, a Disznókő Szőlőbirtok, a Sanzon Tokaj, a Cardium Borászat, a Grand Tokaj, az Ikon Borászat, a Hilltop, és persze a bükki borok legjava is. Lesz Szekszárd tér, Mátra tér, Felvidéki utca, illetve Tokaj sor is, ahol akár a tájegységre koncentrálva is megkóstolhatják majd a résztvevők a borvidékek legkiválóbb nedűit. A füstös ízek szerelmeseit BBQ-terasz várja majd, de természetesen Miskolc legnevesebb vendéglátóhelyei is megjelennek a gasztropontokon.

AVASember-kupa és kisAVASember-kihívás – a legsportosabbak sem maradnak majd mozdulatlanul a Borangoláson, változatos programok várják a családokat és a gyermekeket, kutyás rendezvények a gazdikkal borangoló négylábúakat, de lesznek szakmai programok, kézműves vásár, pinceszépségverseny, a fesztivál pedig minden eddiginél zöldebb, környezetbarátabb lesz majd.