Élet a városban
Sport
Sport 2020. június 03.
Az Extraligában a diósgyőri röplabdás lányok!

A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége úgy döntött, hogy a DVTK röplabda csapata a legmagasabb osztályban, az Extraligában kezdheti meg a következő szezont. Így immár biztos, hogy egy újabb sportágban, röplabdában is első osztályú csapata van a DVTK-nak!

A DVTK röplabda szakosztálya 1948-ban alakult, és a sikeres indulást jelzi, hogy négy évvel később - akkor éppen Diósgyőri Vasas néven - már a hat szereplős országos döntő résztvevője volt a csapat. Hosszú első osztályú szereplés után 1965-ben búcsúztak az élvonaltól, majd néhány évvel később a városban működő sportegyesületek megállapodása miatt a szakosztály megszüntetésre került és csak 2017-ben alakult újjá. Azóta Toma Sándor szakmai igazgató és Dr. Szabó Éva sportigazgató irányításával töretlenül fejlődik a szakosztály, az idei évben az NB I. alapszakaszt második helyen zárva jogot szerzett, hogy a legmagasabb osztályba, a sportág hazai élvonalát jelentő Extraligába való feljutásért osztályozót játszhasson. Az egészségügyi vészhelyzet sajnos nem tette lehetővé az osztályozók lebonyolítását, de a Magyar Röplabda Szövetség elnökségének döntése alapján immár biztos, hogy egy újabb sportágban, röplabdában is első osztályú csapata van a DVTK-nak!

- Ismét örömteli pillanatot ünnepelhet a DVTK család, kemény munkával, az Arago csoport és a szponzoraink hathatós támogatásával sikerült elérni a célunkat, vagyis hogy a miskolci, diósgyőri röplabda ismét a legmagasabb osztályban szerepelhessen - nyilatkozta Szabó Tamás, a DVTK főtitkára. - Köszönet a játékosainknak, akik keményen edzettek és a szakmai stábnak is, akik minden tudásukkal az eredményes szereplés érdekében dolgoztak. Hálásak vagyunk az MRSZ munkatársainak és vezetőinek is, akik az indulás óta mindvégig támogattak minket, és komoly segítséget nyújtottak a folyamatos fejlődéshez. Büszke vagyok, hogy az elmúlt években az első csapat eredményes szerepeltetése mellett sikerült az utánpótlást is az alapoktól felépíteni, így ma már több mint 100 gyermek röplabdázik piros-fehérben.

Az Extraligában sem kívánunk változtatni az eddigi filozófiánkon: elsősorban Miskolcon és az északkelet-magyarországi régióban nevelkedett játékosokra számítunk, nekik szeretnénk megadni a lehetőséget, hogy a legfelsőbb szinten bizonyítsanak. Az első évben a célunk a bentmaradás kiharcolása, reményeim szerint ehhez Miskolc vezetésének támogatását is megkapjuk a város többi első osztályú csapatához hasonlóan.

Érdemes kiemelni, hogy a röplabda csapat feljutásával a DVTK lett a Ferencváros és az Újpest mellett a harmadik nagyegyesület, amely legalább négy látvány-csapatsportágban a legmagasabb osztályban szerepel - zárta Szabó Tamás.

(Forrás: www.dvtk.eu)