Élet a városban
Sport
Sport 2019. április 05.
Az egriek váratlan triplája győzelmet ért

A fiú kosárlabda MEFOB keretében március 4-én Egerben vendégeskedett a Miskolci Egyetem és tisztes mérkőzésen vereséget szenvedett. A hazaiak az első négy helyet jelentő életben maradásért, a vendégek pedig a csoport második helyéért indultak csatába.

A kevés pontot és kontrollált játékot hozó első félidőt egy szerencsés palánkos hazai hármas mentette döntetlenre. A folytatásban az egriek látványos hús és izomfölénye a palánk alatti pontokban is kidomborodott, ám a fürgébb miskolciak végig partiban maradtak. Az utolsó percekben ugyan a vezetést is átvette a vendégcsapat, ám Veres a korábbi homályát -borsodi szempontból a legrosszabbkor - csont nélküli triplával feledtette. A hazaiak ezzel a győzelmükkel tovább reménykedhetnek, a MEAFC pedig már biztos résztvevője a rájátszásnak.

EKE Eger – Miskolci Egyetem 65-60 (19-11, 10-18, 19-16, 17-15)

Egyetemi Bajnokság, Eger, Leányka út, 20 néző.

Vezette: Drenyovszki Dániel, Zahorán Kitti.

EKE Eger: Mészáros (11/6), Szabó, Illés (7), Varga (15), Csákvári (8). Csere: Veres (12/6), Szicsák (8), Steier (2), Ungi (2), Megyes, Horváth. Edző: Váczi Péter.

Miskolci Egyetem: Takács (16/9), Tóth (9/3), Szanyi (11/9), Orliczki B. (2), Lippai (19). Csere: Gonda (3/3), Orliczki Már., Szőke. Edző: Drahos Gábor.

Drahos Gábor:  - Vereség ellenére is azt kell mondjam, hogy elégedett vagyok a látottakkal. Egységesen és közös céllal dolgoztunk végig a mérkőzésen, ahogy az egy csapathoz illik. Természetesen volt sok hiba, ám minden fronton most jön a neheze, és azt gondolom, hogy jó ösvényen járunk. Az első célunkat elértük, mert bejutottunk a rájátszásba, ehhez gratulálok a csapatnak.

(Forrás: www.meafc.hu)