Városinformáció 2021. március 03. • Lejárt
Átmeneti forgalomkorlátozások a Minorita templom felújítása kapcsán

A Kelemen Didák utcai Minorita Templom felújítási munkálatai az elmúlt hetekben kezdődtek. A templom tetőszerkezetét építik át, lekerült a toronysisak is,  melynek helyére új készül.

Ennek munkálatait a készülő építmény méretei miatt a helyszínen végzi a kivitelező, így a Hősök terén került kialakításra egy építési depo, ahol mind az építőanyagok tárolása, mind az összeszereléshez szükséges hely biztosított.

A forgalom korlátozása elsősorban a Kelemen Didák utca Minorita Templom előtti szakaszát érinti, a jobbra kanyarodó sáv részben mintegy 20 méter hosszan.

Itt rövid idejű lezárás, a munkavégzéshez szükséges anyag rakodásának ideje alatt, folyamatosan előfordulhat.

Teljes útzár az elkészült toronysisak beemelésekor várható, de ennek pontos ideje még nem ismert.

 

A munkálatok a tervek szerint 2021. szeptember 30-ig befejeződnek.