Élet a városban
Sport
Sport 2021. január 22.
Ankarában jutott tovább az Aluinvent Diósgyőr

A női kosárlabda Európa-kupa B-csoportjának második továbbjutó helyéért lépett pályára január 22-én, pénteken az Aluinvent DVTK a házigazda török Orman Gençlik gárdája ellen. A hatalmas küzdelmet és sok pontot hozó mérkőzésen végig hittek magukban a diósgyőri lányok, akik a záró etapban robbantottak és megérdemelten 93-82-re diadalmaskodtak Ankarában.

Sajnos a hazai csapat kapta el jobban a rajtot, és három perc alatt tízpontos előnyre tett szert, a DVTK-ból Mokango és Pusztai volt eredményes (14-4). Földi Attila egy időkéréssel próbálta rendezni a sorokat, és ez rövidtávon sikerült is, hiszen Hayes is megkezdte a pontgyártást, az ő négy egységével csalta a távolságot a vendég együttes, de kisvártatva visszaállt a „közte tíz” (20-10). Valamivel több, mint három perc volt hátra a negyedből, amikor Pusztai duplájával elindult felfelé az Aluinvent DVTK, és egy remek szériával egy pontra megközelítette ellenfelét (20-19). És ezzel még nem volt vége, mert a piros-fehérek lendülete a játékrész végéig kitartott. Hayes büntetőivel a találkozón először megszerezte a vezetést is a magyar csapat, Kiss Angi közelije után a dudaszó előtt Kányási Veronika egy nagyszerű hárompontossal tette fel a koronát a csapata teljesítményére (23-28).

A második felvonásban sem a védekezés dominált, sorra potyogtak a pontok, és ebben az adok-kapokban becsülettel állta a sarat a Diósgyőr, Kányási második hármasának is köszönhetően (30-34). A folytatásban azonban némiképp megtorpantak a piros mezesek, és Pusztai kettese után az amerikai légiósai vezérletével egy pontra zárkózott az Orman Gençlik (36-37). A következő kosarat Hayes szerezte meg a törökök előrenyomulását ezzel sem sikerült megakadályozni, Sykes könnyű góljával újra a házigazdáknál volt az előny (40-39). Nem hagyták magukat Medgyessyék, Keyona Hayes brusztolt be két újabb duplát, amelyre Sykes egy kettessel válaszolt, így minimális vendég vezetéssel vonultak öltözőbe a csapatok (42-43).

A fordulás után sem fogták vissza magukat a csapatok, és szépen termelték a pontokat, csak amíg a török együttesben többen is kivették a részüket ebből a munkából, addig a DVTK-ban Hayes kissé magára maradt e téren. Az ő hármasára a török Onar válaszolt hasonlóval, majd Robinson tett hozzá újabb négy egységet (51-49). Amikor már a negyed feléhez közeledtünk, Medgyessy végre megtörte Keyona hegemóniáját a kosárszerzésben, kiegyenlítve ezzel az állást (53-53). Robinson és Williams kettese közt Pusztai kínálta meg remek gólpasszal Hayest, majd Kiss villant meg. Medgyessy két jó büntetőjével már újra a Diósgyőrnél volt az előny (57-59). Ez meghozhatta Dóri önbizalmát, aki nem sokkal ezután elvállalt egy hárompontos dobást, és milyen jól tette, mert a labda a gyűrűben kötött ki. A vendégek túl sokáig nem örülhettek, ugyanis Willliams három büntetővel jelentkezett a másik palánknál, Onar pedig a negyed végét jelző dudaszó előtt nem sokkal ki is egyenlített (62-62).

Álomrajtot vett a záró negyedben az Aluinvent DVTK. Hayes két duplája után Vukov második hármas kísérlete is pontos volt már, miközben a saját gyűrűjüket sikerült megóvni a törökök kosaraitól, így időt kértek a hazaiak (62-69). de Kiss Angelika csodálatos triplát szórt, ezzel tíz pontra duzzasztva csapata előnyét. Medgyessy Dóra megirigyelte ezt a produkciót, mert némi gondolkodás után az ő keze is elsült a hárompontos vonalon túlról (66-77). Nyeregben voltak Földi Attila lányai, az Ormanspor pedig nem találta a ritmust. Sykes ugyan bedobta a büntetőit, de Medgyessy egy szép tempóval tartotta a távolságot, és az idő egyre csak fogyott. Három perc volt már csak hátra a találkozóból és tizenegy ponttal vezetett a Diósgyőr (70-81). Minden a legnagyobb rendben volt, amikor a hazaiak játékosa, Damla Gezgin úgy gondolta, ideje izgalmakat csempészni a hajrába, és fél perc alatt bezúdított két triplát, időt is kért a magyar csapat (67-82). Ez nagyon kellet, mint ahogy Mokango 2+1-ese is, újra kisimulhattak a diósgyőri arcok. Kányási középtávolija végképp szertefoszlatta az Ormanspor győzelmi esélyeit, a végjáték már csak Medgyessyék örömjátékát hozta, akik a lefújás után fantasztikus örömmámorban úszva ünnepelték a győzelmüket (82-93).

Női Kosárlabda Európa-kupa, B-csoport

Orman Gençlik - Aluinvent DVTK 82-93 (23-28, 19-15, 20-19, 20-31)

Ankara, Yeni M. Sait Zarifoğlu Spor Salonu, zárt kapuk mögött. Játékvezetők: Javier Torres Sanchez (spanyol), Margarita Petrenko (orosz), Alexandre Maret (francia).
Aluinvent DVTK: Medgyessy 18/6, Pusztai 12, Aho, Hayes 34/3, Mokango 9. Csere: Kányási 8/6, Kiss A. 9/3, Vukov 3/3, Tóth F. Vezetőedző: Földi Attila.
Ormanspor: Onar 11/3, Gezgin 11/9, Robinson 16, Walker 4, Sykes 25/3. Csere: Williams 12, Avci, Atas 3/3, Kartaltepe. Vezetőedző: Alper Durur.

Földi Attila: - Gratulálok a lányoknak, ez egy nagyon nagy bravúr! Azt gondolom, nincs még egy csapat az Európa-kupában, amelyik két légióssal és fiatal válogatottakkal jutott volna tovább. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy sikerült továbbjutnunk, és ezzel örömet szereztünk a diósgyőri szurkolóknak. Ezt a formát kell átmentenünk a bajnoki meccsekre. 

(Forrás: www.dvtk.eu)