Élet a városban
Sport
Sport 2019. március 24.
Alapszakasz második az Aluinvent DVTK

A bajnokság 21. fordulójában, március 23-án,szombaton a fővárosba látogatott az Aluinvent DVTK, ahol az MTK-Budapest gárdája volt az ellenfele. A több jó egyéni teljesítményt felmutató piros-fehérek magabiztosan diadalmaskodtak, megszerezve ezzel az alapszakasz második helyét.

Már a mérkőzés elején határozottan lépett fel az Aluinvent DVTK, hiszen Škorić büntetőivel. illetve Putniņa és Walker-Kimbrough tripláival gyorsan el is húzott ellenfelétől (2-8). A következő percekben Kiss Angelika kezdte el termelni a pontokat, miközben a kék-fehérek is be-betaláltak, de hiába, mert Kányási középtávolijával a negyed felénél magabiztos diósgyőri vezetést mutatott az eredményjelző (9-16). A folytatásban állva hagyta ellenfelét a vendégcsapat, Shatori zsinórban szerzett öt pontja után újfent Kiss volt eredményes. Süle öt pontjával igyekezett kapaszkodni az MTK (14-24). A negyed hajrájában is lendületben maradt a DVTK és a házigazdák tizenhat pontjára kétszer annyival felelt (16-32). 

Walker-Kimbrough hárompontosára Bernáth válaszolt egy hasonlóval, majd Szabó Fanni és Pusztai iratkozott fel a pontszerzők közé, így tehát a különbség változatlan maradt, de nem sokáig. Zele Dorina előbb a hárompontos vonalon túlról, majd közelről is betalált, tovább duzzasztva ezzel csapat előnyét (21-42). Ezután majd' két percig nem találtak gyűrűbe a csapatok, mire Szűcs hármasára Hegedűs válaszolt gyorsan egy tempóval. Szabó Fanni hibátlan büntetői után Süle keze sült el, és hintett egy hármast, majd a centerek villogtak mindkét oldalon, a hazaiaknál Szabó Flóra, a DVTK-ban Kiss (28-51). Az első félidő hajrájában a büntetőket gyakorolhatták a játékosok, sorrendben Süle egyet, míg Kiss, Škorić és Koch mindkét dobását értékesítette, kialakítva ezzel a félidő eredményét (31-55). 

Hegedűs duplájára Walker-Kimbrough, Süléére Putniņa válaszolt a fordulás után. Kiss egy büntetőjére Czirják reagált egy közelivel (37-60). Škorić két középtávolija között Bernáth csinált meg egy 2+1-es kombinációt, majd Szabó Flóra jelentkezett kosárral és büntetővel, ezzel két ponttal vezetett a negyedben a házigazda (43-65). Hogy változzon ez a helyzet, arról Putniņa gondoskodott, aki gyorsan szerzett négy pontot, majd biztos ami biztos alapon Kányási is bevágott egy hármast (43-72). Czirják és Szabó Fanni kosárváltása után Szabó Flóra is betalált, a negyed eredményét a DVTK lett magasjátékosának közelije alakította ki (47-76). 

Škorić duplája indította a záró felvonást, majd négy MTK-pontot jegyezhettünk fel. Több mint két percig tartó kosárcsönd után Zele köszönt be (51-80). Ezt követően visszaesett a játék színvonala, és a játékosok koncentrációja, sok hiba tarkította a mérkőzést. Újabb három percig nem találtak gyűrűbe a csapatok, mire Kányási bedobta végre az egyik büntetőjét. Ez meghozta a többiek kedvét is és a sorra potyogni kezdtek a kosarak, de főleg a diósgyőriek jóvoltából (55-86). A hajrában már csak az maradt kérdés, hogy egy negyedet megnyer-e az MTK. Hogy ez ne így legyen, arról leginkább Zele és Szabó Fanni tettek, a mérkőzést végül Maja Škorić triplája zárta le. Magabiztosan győzött a Medgyessyt és Mokangot is pihentető DVTK (61-96).

Női Kosárlabda NB I. A-csoport 21. forduló

MTK-Budapest - Aluinvent DVTK 61-96 (16-32, 15-23, 16-21, 14-20)

Budapest, Városmajor, 200 néző. Játékvezető: Boros Tamás, Kulcsár Tibor, Major Ádám.
MTK-Budapest: Czirják 4, Süle 15/6, Szeitl 2, Szabó F. 14, Hegedüs 12. Csere: Pusztai 4, Wéber, Koch 2, Bernáth 6/3, Gróf, Schiroky 2. Edző: Nagy Dorottya.
Aluinvent DVTK: Kányási 6/3, Walker-Kimbrough 16/12, Škorić 16/6, Putniņa 11/3, Kiss A. 17. Csere: Zele 20/3, Szabó F. 6, Szűcs R. 4/3, Eperjesi. Vezetőedző: Cziczás László.

Nagy Dóra: - Ahogy az előzőt, úgy ezt a meccset is arra szerettük volna felhasználni, hogy kilábaljunk a minket ért tragédia utáni sokkból. Az elején sajnos nagyon gyengén védekeztünk.
 

Cziczás László: - Nagyon nehéz mérkőzés volt ez a számunkra a tragédia után. Azzal szerettünk volna tisztelegni az MTK elhunyt másodedzője emléke előtt, hogy maximálisan komolyan vesszük a mérkőzést. Nagyon örülünk, hogy sikerült megszerezni az alapszakasz második helyét.

(Forrás: www.dvtk.eu)