Élet a városban
Sport
Sport 2019. december 04.
A Nyitra elvitte a három pontot a Népkertből

A Tipsport Liga 28. fordulójában, december 3-án, kedden a HK Nitra csapata mindhárom bajnoki pontot elvitte a Miskolci Jégcsarnokból és két pontra megközelítette a DVTK Jegesmedvéket a tabellán.

A találkozó rendkívül rosszul indult hazai szempontból, hiszen már az első cserében megszerezte a vezetést a nyitrai csapat. Scheidl volt eredményes, a találatát hosszú percekig videózták a játékvezetők, akik végül érvényesnek ítélték a gólt (0-1). A 2. percben Hanuljak kapusnak akadt védenivalója Kiss Patrik lövésénél. Négy perc játék után hasonló volt a szereposztás, de ezúttal Hanuljak tehetetlen volt, amikor Kiss Patrik egy kipattanót továbbított a kapuba (1-1). Ezt követően Ross kékvonalról eleresztett bombája akadt el a kapusban, majd Rajna védett egy kettő az egy elleni támadásnál. A következő nagy helyzetre sem kellett sokat várni, négy hazai támadóra maradt egy nyitrai védő, de a támadást végül túlkomplikálták a csatárok. A 13. percben Miskolczi került helyzetbe, majd két perccel később Rodman gáncsolása miatt megszületett az első kiállítás. A létszámfölényt nem sikerült gólra váltani, az utolsó percben pedig Rajna nagy védésére volt szükség, hogy döntetlen állással végződjön a harmad.

A második harmad Mitch Versteeg kiállításával indult, amikor a hátvéd Miskolczit akasztotta el úgy, hogy utóbbi a kapuvasnak esett nagy sebességgel, de szerencsére folytatni tudta a játékot. Az emberelőnnyel ezúttal sem sikerült élni. Nem úgy, mint a túloldalon amikor Vandane kiállítása miatt emberelőnyben lévő nyitraiak Kollár éles szögből szerzett góljával átvették a vezetést (1-2). Mindössze 36 másodperccel ezután kétgólosra nőtt az előnyük, Bucek hasonló szögből lőtt a kapuba, de őt a hosszú felsőt lőtte ki (1-3). Ezt követően is maradt a gyors, élvezetes játék, ami során a hazai helyzetkihasználás gyengébbnek bizonyult, mint az ellenfelüké, így kétgólos nyitrai előnnyel zárult az első negyven perc.

A harmadik játékrész első perceiben mindent megtett a felzárkózás érdekében Marcel Rodman csapata, sorra érkeztek a lövések Hanuljak kapujára. A nagy nyomás ellenére mégis a vendégek szereztek újabb gólt, Bucek a kapu mögül középre tett korongját Caladi lőtte a hálóba (1-4). Egy perccel később Beauvilliert küldték a büntetőpadra a játékvezetők, majd a sikeres emberhátrányos játék után Harrison is a kiállítás sorsára jutott. Egy perccel azután, hogy Harrison visszatért a jégre kétgólosra csökkent a különbség, Részegh emberelőnyben lőtt be egy kipattanót (2-4). A hajrába érve Versteeg és Beauvillier verekedett össze, így mindkettőjüknek idő előtt befejeződött a meccs. Ezt követően Rajna helyére mezőnyjátékos érkezett a jégre, Yellow Horn pedig az üres kapuba lőtt, így beállította a végeredményt (2-5).

Tipsport Liga

28.forduló

DVTK Jegesmedvék - HK Nitra 2-5 (1-1, 0-2, 1-2)

Miskolci Jégcsarnok, 911 néző, játékvezetők: Martin Korba, Miroslav Stefik, Martin Jobbágy, Peter Rojik

DVTK Jegesmedvék: Rajna (Adorján) – Ross, Dudas, Harrison, St.Pierre, Rodman – Gőz, Vandane, Beauvillier, Vas, Részegh – Szirányi, Vojtkó, Miskolczi, Galanisz, Kiss P., - Láda,  Vezetőedző: Marcel Rodman

HK Nitra: Hanuljak (Simboch) – Mezei, Morrison, Scheidl, Kerbashian, Yellow Horn – Rácz, M.Versteeg, Tábi, Kollár, Koys – Sloboda, Kubka, Bucek, Caladi, Fominykh – Korim, Nemec, Hrusik, Minárik, Csányi, Vezetőedző: Marián Bazány

Marcel Rodman: - Egyetértek a kollégámmal. Megérdemelten nyertek, jobbak voltak. Mi belealudtunk a meccs elejébe, pedig mi is vissza akartunk térni a győzelem útjára, mivel ez már sorozatban a negyedik vereségünk. Emiatt nagyon csalódott vagyok. Egy másfajta hazai csapatra számítottam. A harmadik sorunk volt a legjobb sorunk. A meccs végén elszántak voltunk, de ekkor már túl nagy volt a hátrányunk. Valóban csak három sorunk volt, de nem hajtottuk végre a tervünket, pedig ez a csapat erre épül, ez most nincs meg nálunk. Emiatt nagyon csalódott vagyok. Néhány változtatást végre kell hajtanunk, mert ez számomra elfogadhatatlan.

Marián Bazány:  - Pénteken egy érzelmes győzelmünk volt a Zvolen ellen, majd hosszabbításban veszítettünk a MAC ellen, ezért erről a pontról vissza kellett küzdenünk magunkat. Tudtuk, hogy az ellenfelünk két meccset is veszített a Banska Bystrica ellen, ismertük a helyzetüket, hogy három soruk lesz. A csapatom jól kezelte a helyzetet, egy vesztes meccs után visszatértünk a győzelemhez. Összességében betartottuk a játéktervünket. Jól kezeltük az ellenfelet is, akik erősek az emberelőnyben, az emberhátrányok védekezésünk kitünő volt. Kivéve az utolsót, amikor nem tudtuk kijuttatni a korongot. Ez történik, ha nem szabadítjuk fel ezt a védekező zónát. Ekkor visszajöttek 4-2-re, de összességében egy jó csapatmunka volt részünkről. A kapusunk jól védett és megérdemelten nyertünk.

(Forrás: www.dvtk.eu)