Városinformáció 2022. október 05.
A miskolci reformátusság – tematikus városnézés

Folytatódik a Tourinform Miskolc városnézéseinek sorozata. Mivel október végén ünnepeljük a reformáció napját, így ebben a hónapban a tematikus séta a miskolci reformátusság főbb helyszíneiről és szereplőiről emlékezik meg. Szó lesz többek közt arról, hol hirdette az igét Dévai Bíró Mátyás, az első magyar reformátor, melyik templom karzatának padjain látható ma is az egykori céhek megnevezése, és természetesen szó esik majd a Bató-legendáról is.

A városnézés során a résztvevők idegenvezetővel kereshetik fel a Lévay József Református Gimnáziumot, a gályarabok emlékművét és a város egyetlen épen maradt reneszánsz műemlékét az avasi temetőben, valamint a Miskolc-Belvárosi Református Egyházközség alapító lelkipásztorának emléktábláját. A kétórásra tervezett séta a Deszkatemplomnál ér véget.

A városnézés október 8-án, szombaton 10 órakor indul a Tourinform Miskolc irodából. Jegyvásárlás indulás előtt a helyszínen.

Képmelléklet