Élet a városban
Sport
Sport 2020. július 25.
A Kassa csapatát fogadja a Diósgyőr

Egy felkészülési mérkőzésen már túl van a DVTK labdarúgó csapata,  július 25-én, szombaton, 18 órától jöhet a második meccs. Aszlovák 2.osztályban érdekelt  FC Košice elleni találkozó előtt Feczkó Tamás, a DVTK vezetőedzője mondta el gondolatait.

Az orvosi viszgálatok és a fizikai állapotfelmérés után már bő egy hete a pályán készülnek a DVTK labdarúgói, akik a tartalék csapat ellen már le is játszották az első felkészülési mérkőzésüket.

- Eddig minden a tervek szerint alakult - kezdte Feczkó Tamás. - Az új játékosok erényeit eddig is ismertük, de most testközelből is láthatjuk őket. Jelenleg az ő képességeiket is kihasználva próbáljuk finomítani a játékrendszerünket. Ahogy ígértem, próbálunk két játékrendszert is maximálisan begyakorolni, de a héten még az alapjátékunk csiszolásán volt a hangsúly. A kassaiak elleni felkészülési mérkőzés is egy remek lehetőség lesz erre, hiszen egy szlovák élvonalba igyekvő csapattal fogunk találkozni, akik a felkészülésben jóval előttünk járnak.

A keddi meccsen volt pár játékos, akit nem láthattunk a pályán, mi a jelenlegi helyzet velük kapcsolatban?

- Branislav Danilović folyamatosan edz, a jövő héten már bevethető állapotban lesz - folytatta a DVTK vezetőedzője. - Makrai Gábor egy nyelőcsőműtéten esett át, csütörtökön elkezdte a futóedzéseket, két hét múlva már a csapattal együtt fog edzeni. Rui Pedro a keddi meccsen szenvedett kisebb sérülést, nem súlyos a helyzet, de mivel szombaton még nem lesz 100 százalékos állapotban, ezért most nem kockáztatjuk meg a játékát. Jövő héten már ő is teljes értékű munkát fog végezni.

Kedden a 90 percet kapó Orosz Donát kivételével mindenki 45 percet volt a pályán. Kíváncsiak voltunk arra is, az FC Košice ellen mi az előzetes terve a szakmai stábnak?

- Kedden is minden játékos számára 45 perc volt tervezve, ez most is sincs másképp, de a sérülések miatt várhatóan ismét lesz olyan labdarúgónk, aki 90 percet fog játszani - zárta Feczkó Tamás.

Felkészülési mérkőzés

2020. július 25., szombat  (DVTK Stadion)
18:00 DVTK - FC Košice (Szlovákia, 2. osztály)

Pályán a fiatalok is

A szombati DVTK - FC Košice felkészülési mérkőzés előtt a két acélváros U13-as csapatai is összemérik tudásukat. A 2X30 perces találkozó 16 órakor kezdődik, ennek megfelelően a kapuk 15 óra 30 perckor nyílnak. A mérkőzés az esti meccs belépőjének megvásárlásával tekinthető meg, a tavalyi bérletesek számára ingyenes a belépés. 

(Forrás: www.dvtk.eu)